Vetemény

Péter magányos pillanataiban felkapálta az uborkaágyást. Kár, hogy már ki volt bújva. Sűrű bocsánatkérések közepedte mentettük a menthetőt.
Még ki sem hevertük az uborkás ügyet, mikor másnap gyanútlanül ballagtam fel a kertbe, s észrevettem, hogy a murokágyás szélén csinos kis sor kanyarog. Vallatásra került sor. Borcsa drámai felvezető és hangos zokogás közepedte vallott: kizárólag a jószándék vezényelte, elterelte a csigákat, hogy ne zabálják fel a murokmagot. “Anya, hiszen tudod, a csiga kártékony állat.” Persze. Tudom. Tíz perccel később, immár megnyugodva, hozzátette:

– Hála Istennek, nem ástam minden ágyásba csigajáratot.

Tényleg hálásak voltunk. 😀