Mit lehet csinálni egy esős vasárnap délután két unatkozó gyermekkel? El kell menni a sóbányába.
Két napig készültünk előtte. Újravettük a törpe mesét, szereztünk kirándulótársakat. Minden adott volt egy boldog sóbányázáshoz.
Péter és Borcsa javában homokoztak a sóval, mire Panna és Júlia megérkezett. Panna rögtön átadta a sónyalás tudományát érdeklődő gyermekeimnek. Abban sikerült kiegyezni, hogy csak a falról, a földről nem falatozhatnak. Csúszdázás kipipálva, uzsonna közben Panna elmesélte operás élményeit a János Vitézről, úgyhogy a művelődés is megvolt.
Már a bányában elhatároztuk, hogy cukrászdázni fogunk. Mert van egy cukrászda, ahova régen-régen járt a jó nép. Szép nagy sütik voltak. Eltelt 10 év, a cukrászdában semmi nem változott, emiatt kicsit nyomasztó volt. A gyerekek lelkesek voltak. Hiszen ez az első hivatalos közös családi cukrázdázás. Mindenki választhatott, amit akart. Péter egy rózsaszín habkölteményt, Borcsa egy tömény csokis tortaszeletet. Bár az urammal megegyeztünk, hogy beérjük a gyerekek maradékával, megszédített a kínálat, mi is rendeltünk egy-egy sütit. Péter két kanál krémet evett, egyet az arcára kent, kb. ugyanennyit a blúzára. Borcsa a dekorációból elszopogatott egy csokidarabkát. A többit mi ettük meg. Végül hányni nem kellett megálljunk hazafele, bár erősen kilátásba volt helyezve.
A napnak még nem volt vége. Testületileg vacsorára voltunk hivatalosak. A gyerekek az evést kihagyták, de kitűnően párnacsatáztak Billy bácsi nappalijában. Itt hangzott el Borcsa szájából a következő előre megfontolt fenyegetés: Panna, ha nem adod oda rögtön a párnát Péternek, kapsz egy mérgezett rágógumit. 😀
Ennek ellenére béke volt. Billy bácsit némileg felzaklatta, hogy Júlia átrendezte a borosdugóit, azonban a gyönyörűséges lámpát senki nem verte le, pedig mi szülőkül már előre izgultunk.
Hozzászólások