Nem tudnám megmondani, miért éppen róla írok először. Talán azért, mert az eddig írásaimban a hozzám közelebb állókról már mind írtam. Nem sok mindent tudok róla. Kemény és szigorú asszonynak ismertem. Sose mondtuk neki csak úgy, hogy Mama. Mindig így hívtuk: Törökmama. A dédelgetése, szeretgetése is kemény volt, szinte szigorú az is, már ha ilyesmi lehet szigorú. Ritkán, amikor rátörtek a nagyanyai érzések, és magához szorított, majdnem megfulladtam az ölelésében. Hatalmas keblei eltemették az arcom, s ő keményen kopogó szavakkal ismételgette: Egyem meg a szívedet! Egyem meg a szívedet! Nem szerettem nála aludni, bár erre nem is gyakran került sor. Szép, polgári háznak egyik részében lakott, s mindennek helye volt nála. Emlékszem, a konyha s a szoba közötti előszoba-szerűségben volt egy ágy, s az mindig magasra volt bevetve, rengeteg dunyhát, tollpárnát, s ki tudja mi mindent fedett a finom szövésű takaró, melynek mintáit mai napig magam előtt látom: erdőben vadász áll, puskára támaszkodva, nem messze tőle egy büszke tartású szarvas. Az ágyon, magasan, nekem nagyon magasan, egy műanyag Donald kacsa figura, azt hiszem az egyetlen játék közel s távol. A tágas szobában sok vitrines szekrény, egyiknek a lenyíló ajtaja zárható. Mama zárja is. Ott tartotta a kincseit. Lehet, hogy a pénzét is, amit tényleg dugni kellett az iszákos nagybátyám elől, de engem az nem érdekelt. Sokkal inkább érdekelt az akkoriban nagy dolognak számító dunakavics és franciadrazsé. Mikor ott aludtam, mindig kaptam belőle. Lassan eszegettem a színes cukormázzal bevont szemeket, hogy tovább tartson. Legtöbbször ráolvadt a tenyeremre, s szivárványszínű lett tőle és ragacsos.
Ő volt a “gazdag” mama. Neki nem voltak filléres gondjai, mint a másik mamának. Nála töltöttkáposzta várt, s képviselőfánk, a másiknál zsíroskenyér. Nála dunakavicsot s franciadrazsét kaptunk, a “szegénynél” paradicsomot és zöldhagymát a kertből, s málnát, egrest desszertre. Itt dunyhában aludtunk, amott kopott paplanhuzatba gyömöszölt pléddel takaróztunk. Törökmamánál fürdőkádban fürödtünk, Zsíroskenyérmamánál lavórban mosdottunk. S mi mégis a szegénymamához akartunk menni. A gazdagnál rettegtem a fürdéstől. Gázkazán adta a melegvizet, s miközben telt a kád, időnként be-berobbant hangos robbanással. Rémisztő volt. Hideg volt a fürdőben, jégverem. Spórolni kellett a fűtéssel. Hideg volt a szobában is, de az nem volt baj, a dunyha alatt hamar felmelegedett az ember. Nem olvasott mesét soha. Mikor lefeküdtünk, akkor kurtán rámparancsolt: Aludj. S azzal otthagyott. Jó éjt puszi sem járt. Féltem tőle. Semmi mást nem éreztem, csak félelmet. Huszonhat esztendeje halt meg, talán megbocsátaná, hogy ezt ki merem már mondani.
Nem tudom miért volt kemény és szigorú. Valószínű megviselte az élet. Azt tudom, hogy Édesapu szerelemgyerek volt. Nem lehetett könnyű abban az időben lányanyának lenni. Aztán férjhez ment, s megszületett Sanyika. Sanyibátya… Isten nyugosztalja… Hamar megözvegyült, én már nem ismertem a férjét. Sanyikát, azt hiszem elkényeztette. Bélát, az én apámat nem. Emlékszem, mikor Édesapu telefonon beszélt vele, mi gyerekek mást sem hallottunk, csak ennyit: Jó, Édesanyám. Igen, Édesanyám. Persze, Édesanyám. Jó éjszakát Édesanyám. Apám feltétel nélkül mindig, mindenben egyetértett Törökmamával. Egyszer azonban, egy sorsdöntő dologban ellenkezett: tiltott lányt vett feleségül, Édesanyut. Mindenféle tiltás ellenére. Törökmama odáig merészkedett, hogy a katonaságból hazatérő fiát a kamrába zárta, hogy nehogy Édesanyuval találkozzon. A szerelem erősebbnek bizonyult. Kimászott az ablakon, s házasság lett a vége. Még a nővéremre is haragudott, mikor megszületett, s utána is, sokáig, sőt, testvérem mai napig állítja, hogy tudja: őt sose szerette. Felnőtt fejjel nem tudom elképzelni, hogy nem szeretett bennünket. Sokkal inkább azt gondolom, hogy sok keserűséget temetett magába, s ezek megfékezték az érzelmek kimutatását. Amit még tudok róla, az az, hogy jó szakácsnő volt, híresen jól főzőtt. Talán tőle örököltem a sütés-főzés szeretetét.
Nyugalma legyen csendes.
A “Valamikor … ” hamarosan folytatódik, valakire ismét visszaemlékezem.
Lakó Péterfi Tünde
…akár én is mesélhetném…nagyjából ugyanez. Nagyanyámnak is volt Vilma nevű testvére.
Szomorú,hogy csak ennyi és ilyen emléketek maradt a nagyanyátokról.Ha gondoljátok,megosztom a nyilvánossággal is a Török mama és veletek kapcsolatos emlékeimet,van jó pár.Talán nektek is előjönnek más emlékek is.
Neked az én emlékeimhez semmi közöd. Neked semmi jogod velünk szemben. A rosszindulatod, látom, nem csökkent az évek alatt. Tudod, egy ideig neked is, mint mostohának, próbáltam mentséget keresni, de nem találtam. Egészen egyszerűen gonosz voltál velünk mindig, és amint látom, az is maradtál. Szánalomra sem vagy érdemes. Az, hogy mit hozol nyilvánosságra, az a te bajod. Csak ne gondold, hogy ugyanazzal a kicsi, megszeppent lánnyal van dolgod, mint mikor ki voltam szolgáltatva neked, s a mélyről jövő gonoszságodnak. Nekünk, a testvéreimmel együtt, semmi titkolnivalónk nincs.
Mintha a saját nagymamámról irtál volna Tünde ! Akihez mi sem szerettünk eljárni, mert a gyermek is érzi, ki az aki szereti… 🙁
Szerencsére a másik nagymamám kipótolta ! Maig napig hallom, ahogy hiv esténként : gyertek vacsorázni, léánkák 🙂 Mi lesz a vacsora Mama ? Há mi legyen , veres hagyma olajjal leöntve ! de ha jösztök, kettöt vágok !:))))
Néha megajándékozott egy-egy flanell háziruhával , harisnyanadrággal. …de ha meglátta rajtunk leteremtett minket is , Édesanyút is , mert azt nem volt szabad viselni…csak szekrényben tartani. …hogy új maradjon…..
Egyszer nála laktam egy hétig, télen, Édesanyúék kezelésen voltak Slănic Moldován. ….brrrrr….azt hittem sosem jár le az a hét. ….a nagy , hideg fürdőszoba. …a szobák. ….Még a zongorához sem engedte hogy hozzányúljunk……
Egyetlen morzsányi szép emlékem sincs róla. ..semmi….hiába kutatok….Nincs.
Csak rideg szeretetlenség…..
Jéghideg.
Egyszer kaptam Édesapútól akkora pofont , ha rágondolok most is belecsendül a fülem…kamaszlány voltam….Édesapú azt mondta menjek fel Törökmamához….dacosan azt mondtam nem megyek! Nem szeretem Törökmamát!!! Életemben először mertem kimondani ezt az Édesapú szemében szentségtörésnek számító kijelentést. Imádta az Édesanyját.
Édesapú kívánsága az volt hogy Törökmama mellé temessék ha meghal.
Teljesítettük a kívánságát….
…..
Édesapú temetésén egy mindent-mindenkit szigorúan megszóló rokon szemrehányást tett , hogy nem viszek virágot Törökmama sírjára…semmiképpen nem fért a fejébe hogy ha nem szerettük egymást akkor a világ szeme miatt nem fogok virágot vinni neki……
Volt egy testvére, Vilma néni. …a szegény testvér, a férje cipész volt. A többi testvér jómódú volt. De egyedül Vilma néni volt tele szeretettel , kis vékonycsontú, finomszavú….egyszer ott aludtam nála. ….vele egy ágyban. ….most is érzem az illatát…napfény illata volt….. nagyon szerettem Vilma nénit.
….amikor együtt mentünk hozzá akkor neked titokban adta oda a Dunakavicsot , csokoládét , aktuális édességet , suttogva: Edd meg hamar ne lássák! !!!
Téged idézlek : A gyermek csak kicsi de nem hülye!
Szerencsére ez a megkülönböztetés sosem vont falat közöttünk ♡
Hjjjaaa……ès te voltál a kedvenc…. téged magához szorított …engem soha de soha de SOHA….egy puszit nem kaptam tőle. …amikor Édesapú rámparancsolt,hogy pusziljam meg Törökmamát , ő kényszerből tartotta oda arcát. ….sosem viszonozta….én pedig minden egyes alkalommal azt éreztem hogy ha megpuszilom kővé dermedek vagy minimum jéggé….kőszívű volt…..sosem szeretett…mert Édesanyú helyett gazdag lányt szánt Édesapúnak…..tanítónőt faluról. …..Még autót is ígért ha azt a lányt veszi el….de a Szerelem……az nagy úr. …..hála az égnek♡