Úszás

Péternek az úszás nem puszta hobbi. Szükséglet. Megmondta az orvos. A téli köhögős kényszerszünet után új úszómester után néztünk. Meg is találtuk. Pont olyan, amilyennek elképzeltük. Első alkalommal, ment minden, mint a karikacsapás. A gyermek felettébb szereti a vizet, tudtuk, baj nem lehet.
Második alkalommal azonban Nagy Morc barátunk is elkísérte a fiút úszni. Külön logisztika volt megszervezni az egész úszást. Apa munka után hazavágtat, elveszi az oviból a két gyermeket, én kivillamosozok a város végére, elveszem apától Borcsát, jövünk vissza dolgozni, a fiúk úsznak. Ment is minden rendben, míg az öltözőig meg nem érkeztek. Ott Péter hirtelen Miki tatához akart menni vagy Mamikához, mindegy, csak el innen. Mivel vágya nem teljesült, hangos bömbölésbe kezdett. Apa győzködte szép szóval. Közben vörösödött a feje. Fél órát latolgatta: tuszkolja be a medencébe vagy vegyen egy mély levegőt s ballagjanak haza, mielőtt a gyermek örökre megutálná a vizet. Az utóbbit választotta.

Péterrel megbeszéltük az ügyet. Azzal érvelt hogy egyszer megy, egyszer nem. Majd következőben úszik.

Két nap múlva volt a következő. Elhatároztuk, én megyek vele, hátha. Péter már az autóban skandálni kezdte, hogy ő biza nem úszik ma sem. Én közben a villamoson fohászkodtam. Mire az úszodás házhoz érkeztünk, a fiú egyből meg akarta mutatni a helyet. Ment elől. Meg sem állt a medencéig. Kalimpált a vízben. Mi is a boldogságban.

Még két nap, s folyt. köv.