Ismét eljött az állomáson izgatottan álldogálós, szívdobogva vonatot leső nap. A szerelvény időben berobogott. Nem győztük egymást ölelgetni. A nagy idillt némiképp megzavarták feltörő indulataim, mikor megláttam Borcsa pirosra festett körmeit. Izsa volt, Izsa engedte – hárított Borcsa. Hamar megbékültünk.
Kicsi Móric megint hozta a formáját, befértünk mind a hatan, s a csomagokat sem kellett az állomáson hagyni.
A majdnem csupatiszta, csuparendes, felvirágzott lakásunk egy-kettőre fel lett fedezve. Nemsokára a gyönyörűen megkomponált virágcserepembe bele lett támasztva Péter biciklije. Az ágyneműledobálós buli is hamar kezdetét vette. Az ebédemet vacsorára ették meg. A tortára ránéztek. Péter meg is szagolta.
Délután Péter nem aludt, Borcsa későn és keveset. A hajnali kelést mindketten megsínylették. Kora este két zombigyereket fektettünk.
Hozzászólások