Szobatisztaságok

A szobatisztaságos szakirodalmat évek óta tanulmányozzuk. Lassan mi magunk is írhatnánk esettanulmányt. Mindkét gyermekünkkel ugyanazt a módszert alkalmaztuk. Borcsa 2,5 évesen lett nappalra szobatiszta, Péter 4,2 évesen. A Borcsáén csodálkoztunk, a Péterének örültünk 🙂
Borcsa tavasszal egy hét alatt kedvelte meg a bilit, bugyit, s az óvodai kisvécét. Olyan egyszerűen ment minden, néha elolvastunk egy mesét bilizés közben, folyt a móka. Péter messziről figyelte Borcsit, de nem volt kedve követni a példáját.

Egyszer valamikor egy gyógytornász mondta nekünk, hogy a gyermek akkor érett a szobatisztaságra, ha váltott lábbal tud járni a lépcsőn. Ehhez tartottuk magunkat. Borcsánál bejött.

Péterrel minden nyáron bugyiztunk, de avval vagy anélkül, mindegy volt. A bilik mindig szem előtt voltak, többször áttanulmányoztuk Samu sikertörténetét, melyet a Bilikönyv című halhatatlan remekmű örökít meg. Annyi történt, hogy Péter sem Samut, sem bilit nem akart látni.

Negyedik szülinapjára bekeményítettem. Hetekkel azelőtt készültünk arra, hogy többet nem lesz pelus, mert nagyfiú. Előszedtük az évek során begyűjtött legvagányabb bugyikat. Nézegettük. Elhatároztam, hogy valóben eltesszük a pelust, s vállalom a következményeit akár hetekig. Mostuk a ruhákat rendesen. A szőnyegeket is. Feladtam. Ismét a váltott lábbal nyugtattam magam.

Eljött a nyár, csurdéskodott mindenki. Volt egy-két emlékezetes esetünk, mikor ebéd közben azt vettük észre, hogy Péter fenekéből barna farkinca lóg ki.

Július utolsó hetében egy tikkadt délután Péter berohant az udvarról az oviba a táskájáért, váltott lábbal szaladt a lépcsőn. Örültünk az urammal rendesen. Még két napig történtek balesetek,  de utánna Péter nappalra szobatiszta lett. Egy darabig nem is hittük, hogy így pikk-pakk.

Kivártuk, meglett.