Tökéletes hétnek indult: egyik gyerek sem beteg, Péter heti hármasa: úszás, logopédus, bowen-terápia kipipálva. Kezdtünk hátradőlni. A negyedik napon bekopogott Kis Laringitisz. Másnap a gyerekek már a nagyszülők kertjében garázdálkodtak. Önkiszolgáló rendszerben a létra tetejéről zabálták a cseresznyét, pusztították az epret, zöldborsót és sóskát. Módszeresen végiglegelték a kertet naponta többször is. Mindezek ellenére Kis Laringitisz mellé nem társult a Nagy Fosás. Sőt harmadik napra már Laringitisz barátunkat is sikerült elkergetni.
Esős napokon tata szállítja be a terményt a házba az előzőleg felvett rendelés alapján: – Hozzál murkot is, és a sóskát ne feledd – szól Borcsa. A borsót se, teszi hozzá Péter.
A közösségi gyereknapon fejenkét egy-egy darab hisztit leszámítva (Péter nem akart kabátot venni, Borcsa akart focizni) jól viselték magukat. Természetesen az idén is a csokis fánk volt a tutti befutó.
Vasárnap folytatódott a kalandok sorozata: a csapat Zsibóra ment. Pici halacskák, őzike meg lettek nézve, talán a pávát is megtalálták.
Ez idő alatt zavartan tébláboltunk a hirtelen ránk szakadt szabadság közepedte. Nem egyszerű átállni gyerektelen üzemmódba. Tiff, barátok, gombászás. Lassan kialakul. Talán a kertünket is helyrepattintjuk, télire is kerül pár üveg bodzaszörp a kamra polcára, s a házunk csudatiszta lesz.
Hozzászólások