Fogadjátok szeretettel a lelkem megszólaló rímcsengőjét!

Toth Enikő: Tudod-e nem szeretni?

Tudod-e nem szeretni a zord-szép telet,
mikor a légbe bodrozik az emberlehelet,
pirosló-ködfátyolban a napnak elbukását,
mezítelen fákra szórt zúzmara csillogását,
a friss havat, melyben talpad ver nyomot,
amit az éjjel, lágy szőnyegként hagyott,
jégrózsát, az ablaktányér áttetsző üvegén,
megfoghatatlan virágot, mit ecsetelt a tél?

Tudod-e nem szeretni az ezüstős-hópelyhet,
melyet röpke pillanatra tarthat tenyered,
fagyidőnek kebelmelengető karácsonyát,
ha a fagyos lelkeket, szeretet-meleg hatja át?
Mikor kisded mosolyától olvad a jégpáncél,
Harag, megbocsátással rázza Ellenség kezét,
Kolduló kosarába, Gazdagnak morzsája hull,
ha csak egy éjszakára is, a Kőszív megpuhul.