Pöttyös

Kedden meglátogatott a gyerekorvos ismerős. Úgy örültünk neki. Meg is nézte a leány elkapart hólyagjait. Közölte: atipikus bárányhimlő vagy csalánkiütés. Ezekre gyanakodtunk mi is.
Másnap reggelre Péter lába is pöttyösödött. Igaz, másképp. Otthon maradtam himlőgyanú okán. Gyártottuk a papírnyulakat, társasoztunk, nudlit gyúrtunk, s vártuk Piri mamát. Péter egyre jobban vakarózott, Borcsa egyre kevésbé. Bővült az élelmiszerekre vonatkozó tiltólistánk. Próbáltam lelkileg felkészíteni a gyermekeket, hogy himlő esetén a szombati ovis maszkabált itthon tartjuk meg négyesben, viszont ehetnek végre csokit. 😀 Borcsa némi zokogás után közölte, ő a maszkabált és a csokit is akarja. Egyszerre.

Csütörtökön családorvoshoz mentünk. Ételallergia. Nem tudni mitől. Hátradőltünk. Piri mama hazautazott. Mi pedig hármasban a buszmegálló felé vettük az irányt. Mikor felbukkant a buszunk, Péter közölte, hogy kakálnia kell. Most. Nagyon. Győzködés: kibírod hazáig. Nem, most. Ez van, mégsem megyünk haza. Megállás előtt a busz elüt egy autót. Megcsodáljuk a balesetet, az erős bácsikat, akik arrébb billentik az autót, a letört visszapillantótükröt. Sikeres volt az elterelő hadművelet. Hazaérünk.