Pilóták

Pilóták, avagy múlt századi történelem-szilánk egészen közelről.

(Részlet Galambos Viktor Emlékek című könyvéből)

A Kapitány mindent betudott “szerezni”, többek között egy hajlandóságos barátnőt is, és ennek folytán került Szimi abba az átjáró szobába, amelyikből engem akkor lódítottak ki, mikor a kapitányt bekvártélyozták mondván, hogy egy kilencéves fiú még alhat nyugodtan a szüleivel.

A kapitány azért cserélt lakást a szomszédban lakó Szimivel, mert azt eredetileg egy különbejáratú szobába helyezték el. A Kapitány ott zavartalanabbul hentereghetett Vicával, aki mellesleg nagyon jól érthetett ehhez. Ezt az utóbbi információt nem saját tapasztalatból tudom – sajnos -, csak az oral-hystoris közlői forrásokból. Ha kissé bonyolult, tessék nyugodtan szólni. Akkoriban kicsit nehezen láttam át magam is a viszonyokat…

Szimi, aki csak alhadnagy volt, nem szólhatott semmit a Kapitány határozata ellen. A szüleim pedig nagyon örültek a cserének, hiába még régi vágásúak voltak. A szobáról ugyan lemondott a Kapitány, de a konyháról nem.

Miután visszatért az egyik környékbeli “beszerző” körútjáról, egy elejtett “vadkan”-nal, a combját anyám konyhaasztalára dobta, hogy csináljon egy olyan jófajta Magyarszki piros zaftos ételt, de ne felejtse az asztalra tenni azt a “zakuszkit” sem, amit az éléskamrában látott! (mikor megvizsgálta az egész házat, hogy nem bújtattunk-e el valami ellenséget, a régi német-magyar okupáció idején). Mivel gavallér ember volt, akkor csak nyilvántartásba vette és nem rekvirálta el azonnal, most pedig nagylelkűen hozzátette, hogy: – Mindenki az én vendégem! – mármint a kapitányúré.

Szimivel – akivel ideköltözésekor azonnal megbarátkoztam – kimentünk a terepjáróhoz megnézni a “vadkan”-t és bizony gyerek létemre is világos volt, hogy szegény megboldogult Koci, nagyon is szelíden röfögött valamilyen falusi ház disznóóljában, amikor a kapitány végzetes lövése elérte. Később Szimi megvallotta, hogy ő volt az, aki mindjárt ezután elvágta a nyakát – a véres hús nem olyan gusztusos – magyarázta.

Miközben készült a magyarszki piros étel, a Kapitány megtért az újabb beszerzőkörútjáról. Ezúttal a város szélén levő szeszgyárban és a borlerakatban jártak – eredménnyel – hogy teljes legyen a lakoma. Egyébként az a szegény disznó még azt hihetné, hogy a kutyák ették meg, ha csak vizet isznak utána.

(Folytatás a Hozzászólásokban olvasható)