Úgy alakult a péntekünk, hogy Pétert magunkkal hoztuk dolgozni. Velem kezdett. Reggelivel indítottunk. Sajnos 8 előtt 5 perccel elöntötte az agyamat a boldogság, ahogy nézegettem ezt az ügyes, aranyos, rendes kicsi Pétert, s megvettem neki a csokiskiflit a boltban. Kívül belül csokist. Azonban még idejében rájöttem, hogy ha ezt a sok csokit Péter mind begyúrja, akkor kő kövön nem marad, úgy felpörög. Ezért kihasználva a gyermek jóindulatát igyekeztem felzabálni előle a csokis részeket. Rosszul is lettem. Mit meg nem tesz a gyermekéért egy anya. 😀
Reggeli után nekiláttam dolgozni. Péter nem zavart, szorgalmasan vagdosta a papírokat, rajzolt, szúrókázott, almát evett, segített fénymásolni. Komoly munkaerő volt. Utolsó felvonásként kipakolta a papírszemetesemet. De ekkor már 11 óra volt, s apa következett.
Alapos rohangászás után apa ebédelni vitte Pétert. Valószínű az uramban is tomboltak a boldogsághormonok, apai büszkeség s egyebek: Péter csokitortát ebédelt. Így becsokizva beült az apa irodájába. Szorgalmasan nézte a mesét. Közben az uram lebonyolította ügyes bajos dolgait. 3-kor már uszodában voltak. Sajnos a csoki hatása kiment, Péter csak félórát volt hajlandó kalimpálni.
4-kor izgatottan pattantunk be az autóba. De ez egy másik történet. 🙂
Hozzászólások