Otthon

Hazamegyek. Borcsa már az ajtóban a nyakamba ugrik. Ma érkezett haza Csíkból. Megszeretgetjük egymást, majd körbeforog, hogy lássam, mekkorát nőtt. Pont a piros csíkig – fogja mondani – amit Tata rajzolt az ajtóra.
Péter bágyadtan fog kukucskálni az ágyból. Még mindig lázas lesz. Köhög nagyokat.

Nekilátunk a délutánnak. Borcsa már 14-ik órája lesz talpon. Meg is látszik rajta. Pihenni nem akar, a bili gyakran borul. Nekilátunk a karácsonyi készülődésből megmaradt sóliszt formákat díszíteni. Borcsa az asztalra dőlve zokog. Ok: nem tudja úgy díszíteni, ahogy szeretné, mert ő ügyetlen. Ketten dolgozunk. Zokogás nem múlik. A krokodillkönnyek az asztalra csöpögnek.

Péter lázálomban fog aludni.

A lefekvés macerás lesz. Borcsa nem akar hálózsákot venni. Rúg, kapálózik. Fel fogom adni. Mármint a harcot, nem a hálózsákot. Majd ha elalszik, betuszkolom.

A fiú az egész napos szunditól estére eleven lesz. Társasozhatunk vagy 10-ig. Borcsa a felgyűlt fáradtságtól nem fog tudni nyugodtan aludni. Gyakran fel fog sírni. A fél éjszakát ketten fogjuk tölteni az emeletes ágyon.

Az otthon az ilyen. Hazamenni jó.