Érik a körte, lédús a barack, csorog a must, a szőlőt darazsak dézsmálják, együtt a nagy familia. Őszi idill.
A gyermekek lelkiállapota távol esik e bájos őszi képtől.
Péter egész nap skandálja: Anya, anya, anya. A hangsúly változik, a tartalom nem. Borcsa a szoknyámba kapaszkodik: anya, szörpi kell. A szörpit pedig cumisüvegből ildomos inni, anya fekszik középen, a gyerekek kétoldalt, s a nyakamat birizgálják, vagy anya ölében elérhető nyaktávolságban két gyermek. Konfliktus van bőven. Egyik kiabál, másik cibálja az egyiket, haj kihull, kulimáz lekaparódik.
Tévé kell, orrvérzésig mese. Anyósom lekapcsolja a biztosítékot. Probléma megoldva.
Péter beront az éléskamrába, cseresznyekompótot akar. Hiába a mese, hogy csak akkor bontjuk ki, ha havazik. Péternek most havazik. Borcsa is cseresznyekompótot akar. Egy másik üvegből. Péter amúgy sem adna az övéből. Harcolunk egy darabig, végül mi húslevest a gyerekek kompótot kanalaznak.
Az anyabaj Péternél hasmenéssel társul, mivel gyümölcsön kívül nem hajlandó egyebet enni. A mustot egy idő után rejtegetni kezdjük. A többször kiürített cumiüveg miatt a vécére sem érnek el időben. Mosódnak a bugyik, nadrágok és harisnyák.
Vasárnap Borcsával kettesben templomba megyünk. Anyabaj tünetei mindenkinél elmúlnak: Péter másfél nap után végre normálisan jóllakik, Borcsa jólnevelt lesz. Elmesélem neki a cukorka mellékhatásait. Megérti, lelkesen közli, hogy ezután Karolina néninek megmondja: Borcsa nem kér cukorkát, Borcsának fekete lesz a foga, Borcsa csokit kér 😀
Hazaérünk. Ismét kezdődik a cseresznyekompótos buli. Apósomat megkérem, tegyen a kompótos pincére lakatot. Zilált idegekkel indulunk haza az urammal. Ahogy az autó kikanyarodik az Őzike utcából angyal lesz az ördögökből. Legyet fognak, fociznak. Táncdalfesztivált tartanak (Borcsa énekel és két főmrúddal zenél, Péter táncol), jólnevelten megeszik az ebédet, felszedik a krumplit, teregetik a ruhákat, verekedés nélkül játszanak. Szörpi nincs, tévé nincs. Igény sincs rá.
Hogy mik vannak?
Hozzászólások