Nyaralós

A nyaralással volt egy kicsi baj. A negyedik napon sikerült megszüntetni, attól fogva ment minden, mint a karikacsapás.
Az urammal azzal az irreális elvárással vágtunk bele a projektbe, hogy most jól kipihenjük magunkat, olvasunk egy csomót, este frissen és üdén  bámuljuk a csillagokat és csupa boldog családi kör lesz mindenhol, amerre járunk. Ebből a képletből csak a gyerekeket felejtettük ki. A negyedik fárasztó, átharcolt nap után, kielemeztük a helyzetet, kipanaszkodtuk magunkat (egy oldalt nem tudok végigolvasni, ötször futottam neki ennek a cikknek, elegem van, hogy mindenen összevesznek, Borcsa egész nap képes jajveszékelni nevetséges okok miatt, Péter egyfeszt hozza a rugalmatlan idegrendszerének minden hátrányát), eloszlattuk a téves elvárásinkat: nem, nem pihenni jöttünk, megy az otthoni műszak némi úszógumival, fagyizással, éttermi ebédekkel és kastélylátogatással súlyosbítva. Innen kezdve mindenki tudta, mit kell tennie. A hiszti is kevesebb lett.

Amúgy a víz meleg volt, Péter kitartóan úszott, kész terápia volt neki, a strand gyerekbarát, Borcsa egy dobozra való műalkotást barkácsolt össze a kézműveskuckóban. Az ebédek finomak voltak, a házikónk csudaszép, a társaság kellemes. Az állatkert varázsolt, a modellvasút kiállítás még minket is ámulatba ejtett. A szigligeti vár megmászásának ára volt, a várban el kellett játszani a következő jelenetet: apa a török, Péter a vitéz, Borcsa a királylány, én pedig vigyázok, senki le ne zuhanjon a várfalról. Szép látvány voltunk a 37 fokban.

A napok gyorsan teltek, az utolsó reggelen megszépült emlékekkel ébredtünk. A hatórás utat nyávogás nélkül kibírta a hátsó sor. Csoda történt.