Ez még nem volt, de annyira, hogy mostanáig nem is hallottunk róla. Az oltás utáni napon Péternek dudor nőtt a nyakára. Szerdán megvizsgálta a családorvos. Lehetetlen, ritka kivétel, de mumpsz. Csütörtökön megjött a tavasz óta nem látott melldöngetős köhögés. Ismerős gyerekorvoshoz szaladtunk. Fejcsóválás, vérvétel, fejcsóválás, hasi és nyaki ultrahang, röntgen, telefon a fertőző betegségekre szakosodott kollégának. Nem mumpsz és nem az oltás mellékhatása. Ennyi a biztos. Kórházba utaltak.
Amíg Pétert az apja kíséretében vizsgálták, Borcsával pakoltunk. A leány gondosan megrakta az iskolatáskát minden hasznos játékkal. Azt már csak a kórházban vettük észre, az egy zöldet leszámítva csupa rózsaszín és lila ceruzákat pakolt.
Estére érkezünk a kórházba. Hazaküldenek, jöjjünk vissza reggel kivizsgálásra. Örömködve vonulunk hazafelé.
Péntek reggel előrelátóan ismét becuccoltuk a kórházi pakkot az autóba. Az uram szerint nem lesz szükség rá. Ismét kezdődik a vérvétel, ultrahang, fejcsóválás sorozat. Délutánra lesz eredményünk, addig körömrágás. Péternek fertőző gyermekbetegsége van, csókbetegség, nincs gyógyszer rá, akárcsak a himlőre, meg kell várni, amíg elmúlik, esetenként komplikációk léphetnek fel. Bent tartanak. Egy kis kuckóban kettesben töltjük a hétvégét. Társasozunk, kártyázunk, rajzolunk, feladatozunk, mesét olvasunk és nézünk naphosszat. Apa délutáni látogatásai hoznak némi színt az életünkbe. Meggylevest főz, salátát készít, bevásárol. Örülünk neki, bár a kialvatlanságom szürkés árnyalatot kölcsönöz a valóságnak.
Hétfőn ismét vérvétel, immár fejcsóválás nélkül. Késő délután szabadulunk.
S hogy ezalatt mi volt a leánnyal? Borcsa Zilahon vakációzik, valószínű csókbetegen, ám enyhébb tünetekkel.
Hozzászólások