Viktor küldte az alábbi anyagot:
DONA GRACIA MENDES
“Nincs új a nap alatt!” – mondotta volt Akiba rabbi, aki kétezer évvel ezelőtt lakott itt a szomszédságunkban. Ha ma a tévében egy nőt látunk politizálni, azt hisszük, hogy az a huszonegyedik század vívmánya. Pedig nem így van.
Anno Domini 1510, Lisszabon. Itt született Dona Gracia Miguis, egy maranos családban. A keresztségben a romantikus Beatrice de Luna nevet kapta, de titokban héber nevet is kapott, mégpedig Hannának nevezték el. A spanyolok nem a név hangzását változtatták meg, mint a magyarok (Hannáról Annára), hanem a jelentését fordították spanyolra, ugyanis Hanna héberül ugyanazt jelenti, mint a Gracia portugálul, illetve spanyolul (magyarul: bájos, kecses, kellemes).
Ezek a maranosok spanyol zsidók voltak, akiket 1492-ben száműztek Spanyolországbol, s akiket Portugália minden további nélkül befogadott. De amikor a portugál trónörökös elvette feleségül a legkatolikusabb Ferdinánd és Izabella leányát, Portugáliában is kényszerítették az odamenekülteket, hogy kikeresztelkedjenek. Ezt formálisan meg is tették, de a legtöbben titokban megmaradtak az ősi vallás mellett. Ők voltak a maranosok; a szó tulajdonképpen disznót jelent, amit sem a zsidók, sem a muzulmánok nem ettek, és egyben “hízelgő” is volt azoknak, akiket illettek vele.
Itt Gracia az inkvizíció árnyékában nevelkedett. Tizennyolc éves korában, tehát 1528-ban adták feleségül egy dúsgazdag fűszerkereskedőhöz, Francisco de Mendes-hez. Mendes jóval idősebb volt nála (az apja lehetett volna), de egész flotta szállította neki a borsot és más fűszereket Indiából akkor, amikor a bors ára megegyezett a vele egy súlyú aranyéval. Mérhetetlen vagyont gyűjtött össze; egy bankháza is volt Antwerpenben, és miután tíz évig játszotta az öreg férj szerepét a gyönyörű fiatal feleség mellett, 1538-ban jobblétre szenderült.
ĺgy maradt özvegyen Gracia, Reyna nevű lányával, minek következtében elhatározta, hogy átköltözik Antwerpenbe, ahol a sógora, Diego lakott. A fiatal és bájos özvegy nagyszerűen elboldogul a hatalmas bankkal és kereskedőházzal; kitűnő üzletasszonynak és politikusnak bizonyul.
Az akkori világot két hatalom uralta: egyfelől a pápa (oldalán az inkvizícióval), másrészről a Magas Porta, vagyis a török szultán. E két hatalom között lavírozik Dona Gracia, a gazdasági hatalmával és nem kis diplomáciával.
Hűséges a népéhez, és mindig mindent megtesz, hogy segítse őket: anyagilag és politikailag egyaránt. Többek között eléri, hogy Portugáliában megszüntessék az inkvizíciót. Tárgyalásokat folytat II. Henrik francia, VIII. Henrik angol királlyal, majd Erzsébet királynővel, továbbá V. Károly spanyol uralkodóval, valamint III. és IV. Pál pápákkal.
Hogy ezeket a tárgyalásokat sikerre vigye, felépít egy hírszerző hálózatot, amely kísértetiesen hasonlít a maiakhoz. Több száz titkos ügynöke járja Európát, mindenről értesül, és kamatoztatja is értesüléseit. Bokros teendői állandó vándorlásra késztetik: Antwerpenből Velencébe, majd Ferrarába, végül 1553-ban Kushtába (Isztambul egyik kerületébe) költözik. A török fővárosba történő bevonulása szemkápráztató: ilyet a törökök még nem láttak.
Felépül a “Casa Dona Gracia”, amely rövidesen a világ zsidóságának központjává válik. Szabad bejárása van Nagy Szulejmán szultán udvarába, az uralkodó kedveli a szellemes, csinos nőt és sokra értékeli, mint bankárt és kereskedőt.
Ezt használja ki Dona Gracia, hogy – négyszáz évvel Hertzl Tivadar és Rotschild báró előtt – megvalósítsa álmát: visszatelepíteni a zsidó népet ősi hazájába. E célból 1558-ban kibéreli a szultántól Tiberiást évi ezer dukátért, és zsidó családokat telepít a Galil tó partjára. Később eléri, hogy a szultán a vejét kinevezze Tiberias és Safed kormanyzójává. Yosef Nasi folytatja a betelepítést.
Közben Dona Gracia zsinagógát építtet Isztambulban, amely máig épen maradt; lefordíttatja az Ótestamentumot ladinóra (ladino: spanyol zsidó zsargon).
Az álma az volt, hogy a török birodalom segítségével zsidó államot alapít, de sajnos – éppen, amikor Tiberias falait kezdték építeni, az ottani Casa Dona Graciat – 1569-ben elragadta a halál.
Eltelt majdnem ötszáz év, amikor a tveriai (Tiberias) Amselm család elhatározta, hogy mégis megépítik a Casa Dona Graciat, ami egy luxusszálló és egyben múzeum.
Dona Gracia életének egyes fázisai diorámákban vannak megörökítve, a babák ruhái korhűek, s olyan aprólékosan vannak kidolgozva, hogy az áruk horribilis összeg volt. A berendezést (antik bútorokat) nagyrészt Európából hozatták, azokról a helyekről, ahol Dona Gracia élt. Van spanyol terem, velencei terem, és így tovább.
És hogy a turisták (keresztény zarándokok), valamint a többi látogató (általában nyugdíjasok) tényleg a tizenhatodik században érezzék magukat, az akkori viseletbe öltözött közönségnek elmesélik a fentieket, egy filmmel illusztrálva.
Ha jól megnézitek a festői csoportképeket, talán felfedezitek rajtuk Dona Gracia de Colomba-t és Don Vitorio de Colomba-t:
https://www.flickr.com/photos/vikig/albums/72157663441366239
https://www.flickr.com/photos/vikig/albums/72157663987685121
https://www.flickr.com/photos/vikig/albums/72157663442609179
Hozzászólások