Sorsközösség – hollandiai lelkészfeleség a kommunista Romániában
Fábián Tibor:
Hannie tiszteletes asszony
Mint a mesében: a hetvenes évek elején egy holland lány társaival kelet-európai utazásra indul. Egy mezőségi református parókiára is ellátogatnak. Hannie, a Vasfüggöny mögötti elzártságra rácsodálkozó holland lány és János, a mezőségi teológiai hallgató a találkozást követően levélben tartja a kapcsolatot, mely végül házassággá érik. A kor viszonyait jól tükrözi, hogy ehhez a holland királynő közbenjárása és a román államfő jóváhagyása is kellett… Hannie úgy dönt, Romániába költözik és osztozik férje sorsában. Beszélgetés Dr. Hermán M. Jánosné Mostert Hannie-val.
Hogyan kerül egy holland hölgy a hetvenes évek Romániájába?
Már a hatvanas évek végétől folyamatosan nőtt az érdeklődés a kelet-európai országok iránt. A nyugat-európaiak kezdték felfedezni, milyen az élet a vasfüggöny mögött, és próbáltak kapcsolatokat teremteni. 1973-ban történt: éppen új munkahelyet kerestem, beiratkoztam egy képzésre. Nem sokkal korábban kerültem haza, Hollandiába. Korábban egy svájci kórházban dolgoztam, hogy jobban elsajátítsam a francia nyelvet, Spanyolországban pedig egy szálloda alkalmazottja voltam, és többek között angolórákat adtam gazdag gyerekek számára. Ekkor keresett meg a húgom vőlegénye és egy barátja, – a Delft-i egyetem hallgatói – azzal a kéréssel, hogy tartsak velük egy egész hónapos európai körútra. Az útiterv abból állt, hogy Bécsben csatlakozik hozzánk a húgom, aki ott dolgozott, és megyünk tovább Magyarországra és Romániába, ahol lelkészeket keresünk fel. Az út folytatása során tovább megyünk Bulgárián át Törökországba és Görögországra, majd vissza Jugoszlávia, Ausztria és Németország érintésével Hollandiába. Kíváncsi emberként nagyon lelkesített az ötlet.
A fiúk vettek egy régi rendőrbuszt és átalakították, hogy lakni is lehessen benne. Édesanyám varrta a sötétítő függönyöket. A busz tetején sátrat lehetett felállítani, a jármű hátuljában pedig berendeztünk egy kis konyhát. Egyikünk gyülekezetéből, egy házaspártól kaptunk egy listát, mely két erdélyi és két magyarországi református lelkipásztor címét tartalmazta. Kérték, hogy keressük fel őket és vigyünk számukra néhány hasznos holmit. Listánk a nagysármási parókia címét is tartalmazta, ahol id. Hermán János szolgált. Így találkoztunk ifj. Hermán Jánossal, akit bukaresti tanulmányai befejezését követően, éppen akkor neveztek ki Mezőkeszübe lelkésznek. Talált a szó – németül beszélgettünk -, és a többi útitársam is jól érezte magát a sármási parókián, János testvéreivel és szüleivel, akikkel franciául is beszélhettünk.
Nekünk, hollandoknak sokkoló volt mindaz, amit a kommunista országokban láttunk: a határátkelés, a települések iszonyú és szomorú elhanyagoltsága. A parókián ellenben nagyon jó hangulatban telt az idő, otthon éreztük magunkat. A tervezettnél egy nappal tovább maradtunk, Jánossal pedig megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot.
Így történt…
(Folytatás a Hozzászólásokban)
Hozzászólások