Elégedetten ballagtunk a fiúval a logopédustól az irodám felé. Arról beszélgettünk, milyen sokat ügyesedett, s milyen jó lesz, amikor mindenki érteni fogja a beszédét. Az átjáró előtt megkérdezte:
– Anya, én miért születtem így, hogy nem tudok rendesen beszélni?
Szívem csavarodik. A kérdés ismerős. Számtalanszor feltettem én is, az apja is. Van rá válasz?
Derűs hang megőriz, ecsetelem, hogy mi minden volt nehéz gyerekkoromban, mi mindent kellett sokat gyakoroljak, hogy menjen. Például a tornát. Hogy ő mi mindenben ügyes, például kitűnően tájékozódik, én pedig felnőtt fejjel is gyengébb vagyok ebben, mint ő. Mint eddig számtalanszor, ma is megegyeztünk: mindenki ügyes valamiben, s mindenkinek van valami, ami nehezen megy, és sokat kell gyakoroljon.
Hozzászólások