Miért?

D. Nagy Éva: Csoda

„csodákban hittem s napjuk elfeledtem“
(Radnóti Miklós)

Minden ami új, amivel először találkozunk olyan mint egy Csoda: a színek, a hangok, a természet, az emberek, a világ, az első szerelem, az első csók, az élet…
Az idő teltével egyre több „dolog“ válik megszokottá körülöttünk és sajnos legtöbbször csak akkor ébredünk rá, hogy milyen csodálatosak is, ha elveszítjük őket.
Miért válunk idővel közönyössé a mindennapok csodái iránt?
Miért feledkezünk meg róluk?
Miért fásulunk el?
Miért csak a nagy csodára várunk és a kicsiket figyelmen kívül hagyjuk?
Miért szórjuk homokként szét a pillanatok gyöngyszemeit?
Miért rohanunk el az élet szépségei mellett?
Miért hagyjuk bebeszélni magunknak, hogy csak a pénz, a vagyon boldogíthat?
Miért nem látjuk már meg a pillangó szárnyában, a csillogó harmatcseppben, a nyíló virágban, a csillagokban, a Nap sugarában és a Hold fényében, a másik mosolyában, szemében, a társunkban, magunkban a Csodát ?

Gyere fogd meg a kezem, ne siess, állj meg, emlékezz, hogy milyen volt, amikor először… és gondolj arra is, hogy lehet, hogy utoljára…
Nevess velem, hallgass velem, örülj velem, légy a társam, lássuk, halljuk, érezzük, éljük meg együtt a pillanat csodáját!