Álmos vagyok!
Régi jegyzeteim közt találtam ezt az anyagot, melyet az este mosolyogva olvastam újra,- elárulom, semmire nem emlékeztem, tehát számomra is minden új volt:
Mindig derülök rajta, valahányszor eszembe jut megérkezésünk a szállodánkba.
Estefelé szálltunk fel gépünkkel Bécsből, s bár az út csak 4 óra 40 percet tartott, mégis ráment nem csak az egész éjszakánk, de a következő napunk is.
Éjfél után kettő körül landoltunk Egyiptomban (közben igazítani kellett az óránkat), a röptéren kétszer álltunk sorba vízumért, utána a busznál, később a szállodában a recepciónál.
Majd kezdődött a „második“ program.
Négy körül kerültem a szobámba, de bőrönd nélkül (nem volt szabad mi cipeljük, utóvégre négycsillagos szállodáról van szó, majd utánunk hozzák), így lefeküdni nem lehetett. Mindjárt hajnalodik, de még mindig nem jönnek vele, mondtam rá diktafonomra. Fél hatkor még mindig várom. Végre háromnegyed hatkor megérkezik.
Olvastam már odahaza, hogy a szállóban előfordulhatnak kisebb hibák, de azt megjavítják. (Persze baksis ellenében).
Igen, a vécé fedele egyik oldalon nincs odafogva, vettem észre rögtön. A légkondicionáló berendezés működik ugyan, csak eléggé hangos. Vajon az is kisebb hiba, kellene jelentsem? Nem teszem. Nem zavar különösen.
A jégszekrényem üres, de kapok majd hat üveg ásványvizet, annyi az adag egy hétre! A csapból vizet inni nem szabad, de még fogat mosni sem!
Pali kopog az ajtómon, hogy menjünk ki a tengerpartra. Éppen készül feljönni a nap, vörös már az ég, de még fenn van a holdvilág is, mellette egy szál csillag hunyorog. A parton fehér jachtokat ringat a szél. Benn a tengerben, távol két hajó „cammog“ ellenkező irányban. Sirályok nincsenek. (Egyáltalán nem láttam a továbbiakban sem sirályokat).
Szegény pálmafák, úgy sajnálom őket, mondtam a fiamnak felnézve a magasba, olyan szárazon gubbasztanak, mint valami zsúpcsomók.
Senki rajtunk kívül a parton, csak olyan húsz méterrel tovább egy turistarendőr álldogál őrséget, szemléli a tengert, hogy nem közelednek-e rajta terroristák a szállodánk felé. Nem, nem közelednek. Közben látom, hogy hirtelen vetközni kezd, azaz ledobja cipőjét, mert egy műanyagszéket befújt a szél a tengerbe, bemászik zoknival a vízbe, hogy kihalássza. Sikerült, nem vitte el a hullám.
A tenger nem vörös, egyáltalán nem az. Vajon miért kapta a nevét? A korallokról, vagy a vöröses homokjáról?
Bemegyünk, hadd pihenjünk végre valamit, 11-re ugyanis fogadásra kell mennünk. Addig van még négy kerek óra.
Fél nyolckor hangos kopogásra ébredtem. A szobalány-fiú tudni akarta, hogy minden rendben van-e? Takarítani akart. Lebeszéltem. Még nem volt lehetőségem mocskolni. Újra ágybabújtam.
Még visszafekszem három órára, súgtam készülékemnek, folytatni az alvást.
Nem sikerült, félóra múlva újra kopogtak, hozták az ásványvizet a hűtőmbe. Megköszöntem s újra visszafeküdtem. Újabb félóra múlva egy másik szobalány-fiú jött érdeklődni (úgy látszik, közben cserélődtek), hogy minden rendben van-e a szobában? A vécé teteje hibás? Na, majd jön valaki és megjavítja. Takarítottak már? Mondtam, hogy nem, de please, nem is fontos, szeretnék magamra maradni. Holnap jöhet takarítani? Igen, holnap lehet. O.K.- húzódott vissza a folyósóra, én meg vissza az ágyamba.
Rövidesen jött a vécéjavító. Elintézte. Újabb alvási próbálkozás.
10-kor megtámadott egy légy! Hát én még ilyen gyors legyet nem láttam. Légy, vagy legyek?- azt már nem tudtam megállapítani. Heves támadásba kezdett, én voltam a szobában az egyetlen megennivaló, de nem hagytam ám magam. Próbáltam elkapni, ő nem engedte magát megcsapni, pedig össze-vissza pofoztam arcomat, karomat.
Gondoltam kitolok vele. Amint kóstolgatta a homlokomat, kiléptem vele a teraszra, hadd szálljon el róla odakinn. Hoppá, észrevette, hogy kint fúj a szél, azonnal otthagyta homlokomat s visszarepült a szobába, ott várt rám. Nem volt mit tennem, én is léptem be utána, s folytattuk a harcot. Ő győzött. Én belealudtam a küzdelembe.
Hozzászólások