Szeretem a rögtönzött, azaz hirtelen kigondolt és megvalósított, valamint interaktív kiállításokat. Jobban, mint a hagyományosakat, a falra helyezett “hozzáérni tilos” festményekkel. Az én képeimet igenis, vegyék kézbe, nézegessék közelről, tapogassák/simogassák meg! Ne csak távolról figyeljék, azaz csak éppen rátekintsenek sétálgatás közben. Nem! Sem én, sem a képeim nem ezt várják!
S általában ez így is történik. Az asztalokra helyezett képekhez természetes módon hozzányúlnak, felemelik, hogy közelről is megszemléljék, ami maga után vonja a nagyfokú érdekődést és mozgást, azaz nyüzsgést, ahogy én nevezem. Öröm látni, hogy a látogatók nem passzív szemlélők, hanem ellenkezőleg, aktívak, Nagyon aktívak! Ami nemcsak mozgásukban figyelhető meg, hogy minden képet szeretnének közelről is látni, – hanem megjelenik arcukon a mosoly, amely egyre fokozódik.
A csoportos kiállítások persze hagyományosak, a falon rögzített képekre csak rátekinteni lehet. Ezzel szemben az egyéni kiállításaimon azok nemcsak kézbevehetők, elmozdíthatók, hanem ajándékba is választhatók. Mert általában a látogatóimat nem szoktam üres kézzel elengedni. Szerencsére van képem elég, van mit ajándékoznom. S meg is teszem.
Szeretem azt is, hogy nem volt még két egyforma kiállításom. Mindenik más.
Tegnap Riedben szerveztem egy rögtönzött meglepetés kiállítást kedves blogtársnőnk, Anikó barátnőm nyugdíjazási ünnepsége alkalmából, – méghozzá egy Gasthausban, a főtéren lévő Platzlwirtben. Minden vendég választhatott ajándék képet és Anikótól egy-egy miniatűr szerencsehozó képet. A mosolyok árulkodnak a hatásról:
https://goo.gl/photos/LsPN2CtkuPvwWzyC6
Hozzászólások