Magány

 

 

 

 

 

 

 

M. Simon Katalin:

A magány birodalmában

 

Az egyedüllét, lehet önként vállalt, vagy olyan is, amelyet akaratod ellenére a sors mért ki rád. Az utóbbit felfoghatod úgy, mint egy átkot, vagy úgy is, mint egy új életformát, amely új kihívások elé állít. Lelked, ha elméd által vezérelve kijózanodik a rád szakadt egyedüllét okozta sokkból, mindjárt elindul megkeresni a kapaszkodókat, az új lehetőségeket, amelyek élhetővé teszik új életedet.

Munka, gyermekeid, unokáid, barátok, hobbik, már szinte elég is lenne ahhoz, hogy ha egyedül is élsz házadban, de ne légy magányos fizikai értelemben. Környezetünk, sőt saját világunk is számtalan példával bizonyíthatja, hogy családja körében is érezheti az ember lelkében a magány súlyát.

Gondolataink, ha kellő pozitív impulzust küldenek lelkünknek, akkor magányunkat olyan birodalommá alakíthatjuk, amelyben mi lehetünk saját magunk legjobb társasága és ezáltal magányunk gyümölcsözővé válik.

Számomra, az olvasás és az írás az a mentővár, amely kitárta kapuit magányom előtt, no és persze a világháló, amely számos közlési lehetőség mellett lehetőséget teremt a vírtuális ismerkedésre.

Sokan vagyunk a világon, akiket hajt „éhe a szépnek” és akik szomjazzuk a „emberi” szót. Nem azért, mert családunktól ezt nem kapjuk meg! Erről szó sincs! De létezik a magunk világa, amelyben csak mi vagyunk saját magunkkal.

Ez a világ különleges, nem látja senki, csak ha magad tárod ki a világ elé.

Ez a világ, a magányunk, melyet senki nem vehet el tőlünk és számomra ez a világ életem alkonyának legnagyobb kincse!

Csak magányomban kérdezhetem: ki is vagyok én tulajdonképpen?

Csak egy test, mely mint levél a szélben átrepül az életen, vagy lélek és szellem is alkotja énemet, s akkor már változik az önbecsülésem.

Bármilyen frusztráció ért az életben a könyvem vigaszt jelentett, kiragadott abból a világból, amelynek elviselése teher volt számomra, elfeledtette velem a bántást , amely lelkemet megsebezte.

Aztán jött az írás, amely beteljesítette gyermekkori vágyamat és az önkifejezés legfontosabb eszközévé vált számomra.

Magányomban tervezgethetek, álmodozhatok, nem állít meg senki, nem itélkezhetnek fölöttem. És mindazt, amiről álmodom leírhatom, saját magam és a mások gyönyörűségére. Álmodozhatok arról, hogy írásaim könyvként jelennek meg egy szép napon, amelyeket örökségül hagyok az utókornak.

Mindezt az én magányom birodalmában élem meg. Köszönöm a Gondviselésnek, hogy ilyen értékre lelhettem magányomban.