Derűsen ébredtünk. Hajnali fél 4-kor. Péter hátdörzsölést kért. Később átsétált hozzánk, s közölte, hogy azonnal ébredjünk fel. Reggel kiderült, fáj a foga. Egy picit. Az a csúnya lyukas. Rögtönzött kiselőadás fogmosásról, cukorkázásról megtartva, többször is. Hatás semmi. Ugyanúgy fájt.
Reggel indulás előtt Borcsa egy gyanúsat rottyintott a wécébe. Elaltattuk az ébredező aggodalmunkat, s a jókedvűen dalolászó leányt oviba vittük.
Péterrel allergiatesztre indultunk. Előtte nálam dolgozott mesenézés formájában. A foga egyre jobban fájt, a teszt miatt nem akartam fájdalomcsillapítót adni. Hívtam családorvost, fogorvost. Természetesen nem válaszolt senki, így az első patikában telenyomtam a gyermeket gyógyító szörppel. Közben amint mendegéltünk az első patika felé, Péter szólt, hogy hátul a lábszárán vizes a nadrágja. Mondtam, ne handabandázzon, hogy lenne vizes. Tényleg az volt, eléggé, csordogált kifele a víz a nadrágból. Bepisiltél, fiam! Nem pisiltem be. Lényeg a lényeg, nem szorítottam rá a kupakot a hátizsákjában levő vizesüvegre, s egy fél liter vizet szépen átszűrtünk a hátizsákon és a nadrágon.
A kórházhoz villamossal mentünk, ez némiképp említett az éppen felmerülő apahiányon. Az allergiateszt pikkpakk megvolt, előtte viszont várakoztunk eleget. De akkor sem unatkoztunk, mert az óvónéni felhívott és közölte: Borcsa hányik. Ettől kezdve inkább Borcsáért aggódtam, mint a Péter szurkálásáért. Amúgy bátor volt, és nem allergiás semmire, és nem is tűnik asztmásnak, ahogy eddig gondoltuk. Közben megjött apa, felkapta a fiút, s vágtattak az oviba Borcsáért. Piri mama ekkor kezdett el csomagolni. Válogatott közlekedési eszközökkel gyűrte le a 120 km-t, 2 és fél óra múlva már a tett helyszínén vette számba a betegeket.
Mint kiderült, a nagy róka után Borcsa vígan bekanalazta az ovis ebédet, s már csak 4 gyerek egészéges. Lássuk, a fiú meddig húzza.
Hozzászólások