Félvállról vettem. Köhögnek, elmúlik. Sok volt a munka, estig tartott a dolgozda, s a munkás fiókot otthon sem sikerült bezárni (a fejemben). Nem figyeltem eléggé a gyerekekre. Nem volt hideg, sem tél, köd sem. Inkább nyár és meleg. Ilyenkor múlik a köhögés, mint a pinty. Nem múlt. Orvoshoz mentünk. Háromszor is hamar egymásután. De akkor már Borcsiban ott lakozott a tüdőgyulladás, Péterben légcsöves köhögés roham.
Éjjel-nappal (főleg éjjel) zengett a ház az ugatástól. Szívünk sajgott, s magatehetetlenül álltunk az emeletes ágy mellett. Hatóránként nyomtuk a nyomnivalót, Péter nyelte a pirulát, főztem a sótlan ebédeket. Kétségbeesésünk az idő múlásával egyenes arányban nőtt: teltek a napok, viszont a baj nem múlott. Talán ma éjszaka könnyebb volt. Reménykedünk, hogy a holnapi ellenőrzés után nem kórházban kötünk ki.