Volt idő, mikor még lakkoztam a körmöm, mert azt gondoltam az fontos, azt kell, az hozzátartozik egy nő életéhez, s ha egyszer nincs kifestve, az es lehet, mind itt halunk. Régebben öreg embereket is ápoltam, gondoztam, otthonukban, Némethonban. Volt nekem egy papóm, akire évekig vigyáztam, s jó alaposan össze is szoktunk, s mint valami rigolyás vén barátok, vicsorogtunk egymásra, de alapjában véve csendesen léteztünk, s kedveltük egymást. Hatalmas házban laktunk kettecskén, nekem a szobám és a fürdőm a második emeleten volt, a papóé az elsőn, a nappali , konyha a földszinten. Ezen kívül persze voltak még szobák, de mi azokat nem használtuk.
Egy kora nyári délután papó éppen az ebéd utáni pihenőjét töltötte a nappaliban, s én, mint mindennap ilyenkor, felvonultam a szobámba, s valami nyugalmas elfoglaltságot kerestem. Ránéztem a körmeimre, s felötlött bennem, hogy ideje lenne újralakkozni. Nosza, a gondolatot tett követte, elővettem a tulipiros körömlakkot, s a művelet sikerességéhez szükséges egyéb holmikat.Áztattam, reszeltem, vágtam, bőrikét nyiszáltam, s lám, az eredmény: csudaszép tulipiros körmök, szép frissen, csillogóan gyönyörködtetve a szemem. Mivel a szünetem ekkorra letelt, szépen, óvatosan , hogy a még meg nem száradt körömakk ne sérüljön, felemeltem a laptopom, hogy lecammogjak vele a földszintre. Elindultam. Félúton a lépcsőn megbotlottam, s a laptop olyan szögben kezdett kifordulni a kezemből, ami erősen veszélyeztette tulipiros ékességem.
A pillanat tört része alatt döntöttem…. Kecses ívben elhajítottam a laptopot, s elégedetten vettem tudomásul, hogy a gépezet ugyan lebukfencezett a maradék harminc lépcsőfokon, s kilehelte az aksiját es magából, de a körmeimen a lakk sértetlen. Megnyugodva léptem át a maradványokon, hiszen még mindig nem száradt meg a körmöm, az összeszedését, s szemrevételezését későbbre halasztottam, s mint később kiderült, nem szenvedett sérülést a kütyü, így megerősödött bennem a hit, hogy inkább minden repüljön, mint a lakk sérüljön. A földszinten a következő látvány fogadott: Papó áll, s a nadrágja félig letolva, kezében a kávézóasztalról szerzett szalvéta, gombóccá gyúrva, és kicsavart pozítúrában próbálja tisztogatni magát, mert mint kiderült e röpke idő alatt heveny hasmenés lett úrrá rajta, s nem jutott el a toalettig, ő pedig úgy gondolta, nem zavar meg engem a szünetem jól megérdemelt nyugalmában, sitty-sutty rendbeszedi ő magát. Mondanom sem kell, a rendbeszedés még több “maszattal” járt. Álltam, kissé felemelt, csak a száradó körmökre jellemző pózban leledző kezeimmel, éppen nagy levegőt véve, szájat csücsörítve, hogy ütemesen rálehelgessek a tulipiros körmökre, mintegy sürgetve a folyamatot, s megmeredtem.
Farkasszemet néztünk papóval, s sokáig nem szólt egyikünk sem. Ő gombóccá gyűrt szalvétával a kezében, félbemaradt mozdulattal, én csücsörítve, felemelt kezekkel, levegőt sem véve. Papó törte meg a csendet.
-Amikor megszáradt ugye segítesz? – kérdezte, s jó messzire hajította a szalvétagombócot.
Gondolom, volt már jobb napod is. Bocs, de jót kuncogtam magamban.