Az első gyermekünk keresztelőjéhez közeledve kicsit alaposabban körbe jártam a keresztség kérdéskörét, ami segített is abban, hogy csiszolja a meggyőződésemet és tiszta lelkiismerettel tegyem, amit helyesnek látok. Hogy világosabb magyarázatot adjak a gyermek keresztségünk miértjéről nem elég csak amellett érvelnem, hogy miért kereszteljük meg a gyermekünket. Legalább érintőlegesen kontrasztba is kell állítsam a gyermekkeresztség eredeti okait a hagyományosakkal, amikkel egybemosódott. Mi nem ez utóbbiakért kívánunk keresztelni. A következő bejegyzéssel pedig már rátérek az okokra, amiért megkereszteljük a kicsinket.
Keresztelünk, de nem ezekért
- Elterjedt nézet, hogy ne foglalkozzunk a keresztelő mibenlétében, hiszen a hozzá kötődő hagyományokon kívül semmi következménye sem lesz az életünkre.
- Tartunk a keresztelő után kis ünnepi összejövetelt, de nem a lehetőséget keresve benne, hogy kirúghassunk a hámból, nem a mulatás az esemény fokmérője.
- Sok szépet és jót látok a hagyományos dolgokban, de keresztelni hitetlenül csak azért, mert hagyomány tisztelők vagyunk, úgy gondolom, hogy csúfság. Szennyfolt a lelkiismereten, ha ingadozunk a gyermekkeresztség kérdését illetőleg, de nem fordítunk időt a nemes lelkűségre, megvizsgálni azt az Ige alapján.
- A gyermekek kereszteléséről – szemben a római katolikus tanítással – nem hiszem, hogy bűneltörlő erejű lenne, úgy gondolom megtévesztett meggyőződésből származik az a keresztség, amelyik attól a félelemtől vezérelve kapkod, önerőből biztosít, hogy ha nem lesz megkeresztelve mihamarább, akkor jaj, elmulasztottuk neki a mennyországba, legalábbis az “egyedüli igaz egyházba” szóló jegy kiváltását.
- A keresztelőnek elsősorban hitbeli, egyházi jelentősége van, tehát elsősorban ennek a milyenségében, és nem a hozzáadott dolgaiban vagyunk érdekeltek. Így pl. nem az emberek előtti tetszést, barátságok megerősítését keressük benne a keresztszülőség által vagy szponzor szerzést a gyermeknek. Természetesen jónak tartom a baráti szállak erősítését, közeli barátot komának nevezni, vagy a rokoni szálak ápolását egy keresztelői családi összejövetel tartással. Viszont nem szeretnék olyan ígéretet, szerepet varrni egy jó barát nyakába, amit igazából csak a szülő képes betölteni. Legalábbis Isten csak a szülőknek ad rendelkezési jogot a gyermekeik felett. A hívők és a gyermekeik vannak szövetségben az Úrral. Emberi részről nincs másnak helye a keresztség sákramentumában, az ígéreteket a szülőknek kell megtenniük. Nincs amiért öregbíteni azt a hagyományt, ami képmutatásba cibálja a barátokat, a vallásos neveltetésben részesítés fogadásával. Nem látnék feltétlenül rosszat abban, hogy egy barátot megtisztelünk azzal, hogy a babánkat fogja a keresztelő alatt, de félreértések elkerülése végett tisztább dolognak, jobbnak tartom ezt mellőzni (látszólag keresztszülő avatásba hívni valakit, aki igazából nem is lesz keresztszülő). Meg a keresztelő ünnepséget is egy cirkusztól óvhatjuk meg, ha nem kell a babát idegen kezébe adni :). A komaság kötés lehet egyszerűen az, ha valakinek ezt a címet felajánlom. Elvégre a magyar nyelvhasználatban komának nemcsak a keresztszülők hívják egymást, de a közeli barátot is így nevezik. Ha pedig igazán az én barátom, természetesen a gyermekem támogatója is lesz.
- Érdekesség: A keresztszülőség intézményét a középkori egyház alakította ki, a reformációkor a gyakorlat ugyan megmaradt még a 16. századbeli református egyházakban, viszont a 17. századra kezdték elhagyni. Az oka elsősorban az volt, hogy a legjobb barátok sajnos gyakran nem bizonyultak a hitre nézve alkalmas mentoroknak, sőt, kompromittáltak, másrészt pedig szokássá kezdett lenni, hogy a gyülekezeti tagok a keresztelő lelkészüket kérték fel keresztszülőnek, ezáltal kívánva egy bensőbb körbe kerülni, hogy kihasználják a lelkész helyzetét és közösségi befolyását, ami szintén az egyház romlását munkálta. A leginkább kiforrott történelmi református hitvallásból, a Westminsteri hitvallásban és kapcsolódó istentiszteleti rendtartásokban már nincs utalás erre a gyakorlatra, nem csak, mert problémákat okozott, hanem, mert nem volt biblikus. Nyilván továbbra is bárki fogadhat a gyermekei számára gyámot-támogatót, és akár nevezheti is őt “keresztszülőnek”, de ez attól fogva már csak az egyén ügye, mert általában a hitvalló református gyülekezetek liturgiájában, rendtartásában a fentiek miatt nincsen már ilyen szerepkör. Régen a keresztszülőséggel olyan funkció is járt, hogy gyámjai lehettek a gyermeknek, ha a szülők meghaltak, de ez a szerepe a mostani állapotok között okafogyottá vált, és erre a biztonsági intézkedésre manapság megvannak a megfelelő lehetőségek, de a keresztelő, illetve az egyház nem erre hivatott.
- Népegyházi furcsaság a gyermekkeresztségből adódó világi haszon lesés: Ha a szülők nyilvános hitetlenek is, segítenek az egyház fenntartásában, képmutatásban. Különbnek tartok hitetleneket magamnál, de a sákramentumok kiszolgáltatása számukra (ön)becsapás. Az ökümené miatt beszűkült missziós határok így belülről tágulnak tovább, és a fehér hollókat lesz kikhez küldeni betokosdni. Nem szeretném a keresztelőnkkel ezt támogatni, elhatárolódok ettől az “egyházrendtől”.
Nem a saját elgondolásunk szerinti vagy megfontolatlan vallási, illetve világi hagyomány követésből vagy világi prioritásokkal akarunk előállni, ilyet nem kíván tőlünk Isten. “Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja tőletek, hogy udvaraimat tapossátok?” Ézsaiás 1,12
Hozzászólások