Honnan az energia képeimben?
Egyszerű.
Én nem a természetben látott dolgokat festem le. Nem azokat másolom, mert ahhoz általában kéznél van a fényképezőgépem, amely egy az egyben megörökíti őket,- hanem azt, ami bennem van. S csak akkor ülök le festeni, ha rá vagyok hangolódva, fel vagyok készülve rá. Lelkileg.
Előbb a színt választom ki,- valahol benn érzem, hogy milyen színnel kívánok festeni,- majd a papírt s utána az ecsetet. Vagy a spaklit.
Aztán festeni kezdek. Gyorsan.
Ha valami kedvemrevaló születik, rámosolygok, ő visszamosolyog, tovább festem, folytatódik az egymásra mosolygás, amit úgy is nevezek, hogy kölcsönös energiaáramlás (köztünk, – vagyis a kép és köztem).
Ez egyre fokozódik, aztán egyszercsak, mint a fonalköteget elvágom,- az aláírásommal, szignálással. Az energia készlet fele marad neki, fele nekem.
Én a magaméval továbbfestek, ő meg tárolja a sajátját.
A kép aztán folytatja azzal a játékot, akihez kerül. Árasztani kezdi magából az energiát, miközben figyeli, hogy az fogja-e. Ez már az első pillanatban eldől. Ha az illető elmosolyott, mikor először kézbevette a képet, az azt bizonyítja, hogy menni fog köztük is a játék, azaz a kölcsönös energiacsere.
Főleg a Besztercei Magyar Házban rendezett tárlataimon mondták, (diktafonra rögzítettem a megjegyzéseket), hogy amikor belép az ember a terembe, azonnal megérzi a képekből áradó sugárzást. S ezt nem egy-két ember mondta, hanem többen is.
Persze nem mindenki érzékeny az ilyesmire. Volt aki visszautasította a miniatűrt, hogy nem kell neki. Jól tette, mert nem is érezte volna meg a kép kisugárzását.
Ez nem elítélés akar lenni részemről, csak azt akarom vele kihangsúlyozni, hogy különbözőek vagyunk. Egyesek tudnak, szeretnek játszani, még felnőtt korukban is,- mások nem. Semmi baj, hisz játék nélkül is lehet élni. Lehet, csak kérdés, hogy érdemes-e? Mint ahogy szeretet, vagy mosoly nélkül is lehet élni,- de érdemes-e?! Úgy általában, az életünkből a kedveset, a szépet, a jót kirekeszteni érdemes-e?!
Ezen érdemes elgondolkozni…
(A fenti gondolatok a riedi kórházban születtek bennem, – ott tette fel nekem a kérdést valaki,- pár nappal ezelőtt, amikor még nem tudtam, hogy vajon eljutok-e a várva várt temesvári és szentjobbi rendezvényre, vagy sem.
Ha eljutok, azt jelenti, hogy Valaki szeret odafenn.)
Hozzászólások