Káráliék

Káráliékat ma kihallgattam. Amikor este kimentem bezárni őket, ( természtesen nem a szabadságukban szeretnénk őket korlátozni, hanem merő óvatosságból csukjuk rájuk az ólajtót, rókavédelem gyanánt ) már elvonultak Káráliék. Ücsörögtek a sötétben, ki a rúdon, ki nem, s káráltak. Halkan, meghitten. Káráli Kornélia éppen arról mesélt, mennyire megrettent, mikor árnyékba borította a sas szárnya. Hirtelen el is felejtette, hogy a csibéi már felnőttek, meglett kakasok és tyúkok. A múltkoriban például, észrevette amint Linácska, aki egyébként kiköpött nagyanyja, diszkréten a tojófészek felé oldalgott, és élete első tojását megszülte. Szegényke, annyira zaklatott volt, míg el nem magyarázta neki, hogy ez a nők…, khm, a tyúkok sorsa. Káráli Fáncsi mindentudóan bólogatott. Csendesen idézte fel az első tojását, s élénken emlékezett arra, hogy Pityu kakas milyen éktelenül röhögött, amikor hangosan kárált ijedtében. Szegény Pityu, azóta borban megpárolták. Hallotta, amint, a gazda, hasát simogatva mesélte, hogy milyen olmlós volt a húsa, s milyen finom. Brrrr, de borzasztó ez! Trézsi szólt bele: Mindannyiunk sorsa ez lesz. Azt hiszitek, ha mindennapra nem tojnánk, ezek tartanának minket? Áh, dehogy! Azonnal a fazékban végeznénk! Úgyhogy csak tojjatok szaporán, s ne mind nyavalyogjatok!

Csend legyen már, tojónépség! Nézzen oda a kakas, hát nem hagytok szundítani! Pedig egész nap kukorékolni kellett, bizony mondom, elfáradtam! – ripakodott rájuk Káráli Cézár, s a tyúkok még egy rövid helyezkedés, sóhajtozás után elcsendesedtek. Magam is bezártam az ajtót rájuk, s még hallottam, amint Cézár morgolódott: “ezek azt hiszik nem bírkoznék meg a rókával… ezek tényleg azt hiszik… ” , s bevonultam, hogy elmeséljem nektek is a ma esti hallgatózásom eredményét. Ha minden jól megy, legközelebb is beszámolok.

Ui: Hozé Ármándó forevör!