Karácsony

 
 

 

kattints a képre!

 

 

 

 

 

B. Katitól: http://youtu.be/xf0zpehxc00

https://www.youtube.com/watch?v=Utto6mQ0iAQ

M. Simon Katalin: A fenyőfához

Házunkba jöttél, havasok királya
Fényt árasztani szürke világunkba.
A Magasságnak hoztad üzenetét:
Megváltó született földi bűnökért.

Méltó feladatot osztottak neked,
Nem hajlong kegyekért
Szép szál termeted,
Felhők sötét arca meg nem tántorít,
Viharban melletted állnak társaid.

Érkezésedkor örömünk végtelen,
Maradj vendégünk e szent ünnepen,
Szívünk melegével nyújtjuk feléd,
Fogadd el tőlünk, a hála énekét!

 

 

 

 

 

 

Seres László: Karácsonyi fohász

Ne írd le Uram bűnömet a porba.
Élő seb az, nincs, aki segítsen,
fáj, sajog bennem, lelkem marcangolja.
Rajtad kívül nem tudja senki sem.

Bocsáss meg nekem, vétkeztem ellened.
Megbántam el nem mondott imámban.
Nem vagyok gonosztevő eretneked,
se angyalod, a jók közt hibátlan.

Az élet észrevétlen is beszennyez,
-az ember sokszor viharba kerül –
rontást hoz rá kábultan, nem kegyelmez.
Meghurcol a sors érdemtelenül.

Kérlek Uram, szánj meg, nemcsak magamért,
-reménytelen él köztünk temérdek-
töröld le arcomról a bűnt és a vért,
hogy többé már senkitől sem féljek.

Olgától:
https://www.youtube.com/watch?v=pwp1CH5R-w4

Mersdorf Ilona: Karácsony

Kinn hullott a hó, gyönyörű, szabályos kristályok lepték be vastagon a blokkunk mögötti piacon a kőasztalokat. Az utcai lámpák fényében pilinckéztek alá a csillagocskák, és mi néztük ámulva, milyen sokfélék, míg el nem olvadtak a kesztyűnkön. Kint vártunk, míg az Angyal – vagy Télapó, ezt még a felnőttek sem tudták – feldíszítette a fát, és becsomagolta az ajándékainkat.

Már jóval előbb, titkos reménnyel nézegettük a könyvesbolt kirakatában a játékokat és könyveket. Kinéztem magamnak egy pléhből készült versenypályát, amelyen egy kobaltkék és egy kárminpiros kisautó futott le-föl, átkapcsolva a váltót. Varázslatos látvány volt, minden este meg kellett néznem. Átfutottam a blokkok közötti hófödte pusztaságon a szomszéd utcáig, ott volt a könyvesbolt. Nem is volt nekünk szabad olyan messzire csatangolnunk, csak a ház előtt játszhattunk, ahol szem előtt voltunk. De én ellógtam, futottam át a téren, vagy a szomszédos hosszú háztömb mögött, hogy ne lássanak meg az ablakból.

Egyszer aztán eltűnt a játék a kirakatból. Megrémültem, de azután rájöttem, hogy csakis nekem tetették el a szüleim, hogy majd Karácsonykor megkapjam.

Nem úgy lett. Ha megkapom, nyilván rég elfelejtettem volna, nem az a kép marad meg bennem, hogy ott állok a játéküzlet kirakata előtt, és bámulom a két kis autót, amint vég nélkül róják köreiket, zörög a bádog pálya, amint felkapaszkodnak a dombra, billen a váltó és rohannak le a völgybe, ismét billen a váltó, és így tovább, megállás nélkül.

Mást kaptam-kaptunk a húgommal közösen. Egy babakocsit! A könnyeimet nyeltem, miközben megpróbáltam örömöt színlelni. Annyira biztos voltam benne, hogy kiérdemeltem azokat a kisautókat! Egyszer kutakodtam is a szekrényben, és egy vászonzsákban kitapintottam valamit, ami fémesen zörgött, de pont megjött Mama, és gyorsan be kellett csukni a szekrényt, és úgy kellett tenni, mintha a leckénket írnánk, aztán meg nem kutattam tovább, minek rontsam el az örömömet. És most ez a babakocsi, ez az otromba faalkotmány, a zörgő kerekekkel! Megalázott voltam és megszégyenült, mintha a krampusz, vagy maga a sors mutatott volna fügét nekem, bűnös kíváncsiskodónak.

Annyira nem nekem szólt az az ajándék! Én soha nem szerettem babázni. Piri naphosszat képes volt a babáit dajkálni, etette, lefektette, öltöztette őket, engem ez hidegen hagyott. És mindig, következetesen, ilyen ajándékokat kaptunk, szép hímzett ágyneműt a babáknak, Anyu hímezte őket, az ágyakat Tata barkácsolta. Kis műanyag gáztűzhelyt, műanyag edénykékkel. Nagyobb léptékű csészéket és evőeszközöket. Egyszer még eljátszott velük az ember, de másnap ugyanazt játszani?!

Piri minden nap fáradhatatlanul újrakezdte, ült a sötét előszoba sarkában, egy régi díványvég szolgált ott polcként, annak az alsó részében volt a babaszoba, kiszedte, berakta a babáit, ringatta őket, dúdolt nekik. Nekem ez valami furcsa betegségnek tűnt, csak akkor ültem le mellé, ha sírva megmondott Anyunak, hogy reggel óta hitegetem, hogy mindjárt játszom vele, de csak hazudok, és nem megyek! Leültem hát mellé én is, de zavart, hogy túl kicsik az edények a babákhoz, és a csészék aránytalanul nagyok. És nincs is rendes ruhájuk a babáknak, éjjel-nappal mindig ugyanazt kellett hordaniuk, ráadásul az is milyen kényelmetlen, fidres-fodros ruha, ki jár ilyenben?!

Megkérdeztem, varrhatok-e nekik legalább pizsamát? Előkerült a rongyos zsák és én szabni-varrni kezdtem, először csak kézzel gányoltam össze a darabokat, centis öltésekkel, de aztán már odaülhettem a Singer varrógép mellé is, már elértem a pedálját. És akkortól kezdve már élveztem a babázást, sőt, folyton kosztümös színdarabokat terveztem, amelyekben a babák királykisasszonyok voltak. Egy egész nyáron át azon ábrándoztam, miközben a fenyőfa alatt, a lépcsőn játszottunk Heidival, Gitivel, Pirivel, hogy égszínkék selyemruhát varrok a babámnak, fehér csipkés krinolint. Minden részletét kidolgoztam, az anyagát is kinéztem a boltban, de méregdrága volt a tükörselyem, és sértetten utasítottam vissza ez esetben a rongyos zsákot. Pedig egyébként imádtam turkálni benne, jó nagy zsák volt, teli tarka-barka anyagdarabokkal, selyem pongyola alja levágva, (Anyu termetére minden túl hosszú volt), kockás ingujj levágva, (nem lehetett még akkor rövidujjú ingeket kapni), házilag varrott ruhák-blúzok-kötények maradékai, a szabásminták szeszélyes körvonalaival.

Piri hálás csodálattal nézte, hogy varázsolok ráncos szoknyát egy csík anyagból, és egy szál cérnából, amit az anyagba belehúzok, az volt a megkötő; egy másik anyagdarabból kivágtam egy kis nyílást a fejnek, és már sok-sok blúzuk-ruhájuk volt a babáinknak és a szomszéd lányok körében is megnőtt az ázsióm. Varrtam nekik, és hozzá elmeséltem azt, amit nem tudtam megvarrni, mint a kék selyemruhát.

Most is érzem a tapintását annak az álom-selyemnek, és emlékszem a színdarabra, amit a babáknak írtam, ha nem is adtuk soha elő. Talán ennek köszönhetem, hogy valamennyire beletörődtem abba, hogy lány vagyok…