A sóbányázás hetedik napjára hagytuk a kalandparkot. Minden eshetőségre számítva apára vártunk. Testi adottságaimat figyelembe véve nem tartottam magam alkalmasnak arra, hogy két gyereknek segítsek a levegőben, mikor magam sem igen boldogulnék dróton csüngve. Végül egy gyerek maradt, Borcsa nem éri el a 110 cm-t.
Péter napokkal előtte készült a nagy kalandra, sokat beszélgettünk róla, nézegette a pályán haladó gyerekeket. A nagy nap, mikor a fején volt a sisak, testén a pántok, Borcsa így bátorította: Péter, ne feledd, az a lényeg, hogy nem szabad feladni. Péter ezt egy darabig tényleg nem felejtette el. Ügyesen kapaszkodott, lógó nyelvvel koncentrált a neccesebb pillanatokban, s örömmel érkezett egy-egy pálya végére. Mire a sziklafalhoz értek, feledésbe merült Borcsa jótanácsa, így félúton abbahagyta a nagy kalandot. De mi így is nagyon büszkék vagyunk rá, hogy tudott egyensúlyozni, kapaszkodni, lépkedni. Ritka ügyes mutatvány volt Péter viszonylatban.
Hozzászólások