Iskola

A vasárnapi tanévnyitó istentiszteletre Zilahról érkeztünk. Hiába kértem a templom előtt a gyermeket, hogy cserélje le az utazópólót vasalt ingre. Beadtam a derekam. Nem fogok istentisztelet előtt ordítani. A helyzetet a tanítóbácsi választékos öltözete oldotta meg. Mikor Péter meglátta, azonnal visszarohant az autóhoz inget venni.
Az istentisztelet szép volt. Borcsa nagyrészt fodrászkodott, Péter heverészett, Apa áhítattal figyelt, közben próbálta kordában tartani a gyermeket, én könnyeztem kicsit, a mellettem ülő néni pedig időnként közölte, hogy a fiú nem iskolaérett, azonnal vigyük haza :D. Mindezek ellenére mindannyiunknak megvolt az a pillanat, amikor Isten kezébe tudtuk tenni ezt a tanévet, a mi kicsi életünket, az aggodalmainkat, a félelmeinket, a pörgésünket. S biza jó helyen vannak azóta is.

Istentisztelet után pikk-pakk megvettük a maradék tanszereket. A délután nagyrésze azzal telt, hogy Péter megpróbálta begyömöszölni az összes cuccát az ajándék iskolatáskába. Esély sem volt rá. Ezért mindenkivel összeveszett. Inkább kirándulni indultunk. Megmásztuk az erdőt, s mire árkon-bokron át hazavergődtünk, már senkit sem érdekelt, milyen tasakba kerül a színes papír s az olló.

Este fáradtan, sokáig bújtunk egymáshoz. Izgult itt mindenki, még az alvómaci is. Borcsa egyre csak azt hajtogatta:  – Nem is hiszem, hogy végre mehetek az új óvódámba 🙂

Reggel szépruhába bújtunk, seperc alatt beértünk a városba. Borcsikát jól megpuszilgattuk, s apával beléptek az új ovi kapuján. Péterrel számtalan cuccal megpakolva, virággal egyensúlyozva beballagtunk a templomba.

Az iskola udvarán szemrevételeztük az osztálytársakat, majd a díszterembe vettük az irányt. Péter egyenesen a tanítóbácsi ölébe ült. Meghitt, családias ünnep vette kezdetét.

Jó helyen vagyunk.