Nagy örömmel értesültem arról, hogy a napokban két blogtársunk részesült az Időkapszula Gödöllői Irodalmi Díj 2016-ban: Zsuzsa és Ilonka.
http://irkave.gvkik.hu/godolloi-irodalmi-dij-otodszor/
(Rákattintva a címekre, elolvashatók a díjazott alkotások)
Mindkettőjüknek szívből gratulálunk, együtt örülünk velük és további sikeres tevékenységet kívánunk!!!
Kategória: vers
Jelige: Én és a város
Galló Kovács Zsuzsanna: Engem innen
Akkor még társbérletben laktunk
az Erzsébet park mellett.
Ifjú házasként minden délután
kézen fogva sétáltunk a parkon át.
Nézett minket Sisi a négy hársfasornál,
szoborként is karcsúan, légiesen,
hetvenhat évesen.
Szerettük a Kossuth utcai kerteket,
az alacsony házakban viruló muskátlikat,
s az Imre utca kis nádfedelesét.
Manó háza, mondtuk, s ijedtünkben
elfutottunk, ha a kertkapuban hófehérszakállas,
mesebeli alak mosolygott ránk,
festményéből kilépve Remsey Iván.
Május elsejéken falusi búcsúi hangulatban
virslit ettünk az Alsóparkban.
Amikor az oroszok kimentek Világfát
állított itt a város, s tiszta szívvel énekeltük
az első Magyar Szabadság Napon:
„Hálás a szívünk, zengjen az örömünk
Szép Magyarország édes hazánk.”*
Habsburg Ottó köszöntött kilencvenhatban,
a történelem megállt idő pillanatában
elhittem, az álmok teljesülnek: újjáépült a Kastély,
melynek barokk bejáratában
évtizedekig kerekesszékekben pihenő
időseket láttam.
Szeretem, hogy Barokk Színházzal,
Királyi Váróval tündököl a város,
Carmina Burana száll a Lovardából,
s a Művészetek Házában szerelmet vall
polgármesteri Cyrano.
Kertes házban lakom. Fenyőfáim hatalmasra nőttek,
virágzik a magnóliám, s nyári ebédek után
a hintaágyon velem alszik tizenhat éves macskám.
Nemrég kis unokámmal kézen fogva
lépkedtünk a parkon át.
Nézett minket Sisi a négy hársfasornál,
szoborként is karcsúan, légiesen,
száztizenöt évesen.
Nem jöhet akkora vihar ami
engem innen elmozdítani tudna.
*Szörényi-Bródy: István a király rockopera részlet
*
Kategória: novella
Jelige: örökség
Mersdorf Ilona: Kincsesláda
Ötvenedik születésnapomra kaptam egy ékszeres dobozt. Mélybarna, tetején fakóvörös, festett rózsákkal, amik belesimulnak a fa erezetébe. Alul egy fiók, cseppet sem titkos, benne a folyton egymásba gabalyodó nyakláncaim. Felül a fülbevalók, négy apró rekeszben, és oldalt, egy sorban a gyűrűk, bársony párnába süppedve.
Felcsapom a doboz fedelét, nézegetem az ékszereket. Nem szeretem hordani őket. Nem érzem úgy, hogy hozzám adnának valamit, több lennék tőlük. Tárgyak, és én nem kötődöm tárgyakhoz. Nem merek ragaszkodni hozzájuk, ahogy máshoz sem, amit ennyire könnyen elveszíthetek. A tárgyak ahhoz tartoznak, aki megszerzi őket. Nem akarom, hogy általuk én is megszerezhető legyek.
(Folytatás a hozzászólásokban)
Hozzászólások