Az alábbi anyag a “Teljesen más” című hangoskönyvemben szerepel , de más cím alatt. A tízperces hanganyag eredeti címe ez: Én, a profigyilkos. Ez nem vicc és nem képletes a kifejezés, ez igaz: én valóban gyilkolok! És nem is egy-két esetről van szó! Már sok áldozat áll mögöttem. Lelkiismeretfurdalást miatta mégsem érzek.
Ha évi átlagra számítom át, amolyan 2-3 eset jút napjára. A „termés“ időszakonként változik, néha hónapok telnek el és sehol semmi, máskor meg naponta több tucatot tesz ki. A maximum, onnan tudom, hogy közben számoltam: 49 volt! S mindez rövid félóra leforgása alatt!
Szerettem volna a 49-t még egyetlennel megtoldani, hogy könnyebben tarthassam észben, de nem sikerült, mert közben beesteledett. Én pedig sötétben nem látok,- a macskákhoz meg baglyokhoz hasonlóan. Sajnos. Mert a gyilkoláshoz bizony elkelne egy jobb látószerv!…
Amint megy le a nap, veszem kezembe a gyilkos szerszámot és indulok. Nem élvezetből, hanem szükségletből teszem. Már jóformán oda se figyelek, nem sokat vacakolok, hanem csak cakk-cakk, öldösök.
A gyilkos szerszámom egy kiszuperált vastag olló. Áldozataim pedig a csupasz csigák.
A nyálukon csúszkáló rondaságok olyan nagyfokú pusztítást végeznek a kertünkben a fiatal, növekvő virágpalánták között, hogy az már felháborító. Siralmas. Kedvenc csemegéjük a zsenge dália. Azt mindennél jobban szeretik.
Rondák, nagyon rondák. Némelyik még a tíz centit is eléri. Nem tudható, hogy honnan jönnek, de egyszercsak megérkeznek. Csapatostól. És attól kezdve jönnek végeérhetetlenül.
Valóságos invázióval állok szemben tiszta egyedül. Mert amint közeledik az este, mindenkinek sürgös dolga akad benn a lakásban. Még véletlenül sem a kertben. Ott estefelé csak engem lehet látni. Ollóval a kezemben. Mindenki utálja őket, de senki nem pusztítja a családban, mert itt vagyok én, a profigyilkos.
Elmondhatom, hogy írtásukra már minden lehetséges, ajánlott, olvasott, hallott módszert kipróbáltam, semmi nem vált be.
Vásároltunk jó drágán lila szemcsés csigaírtószert, s el is szórtuk a virágok közé, kiváncsian lesve az eredményt. Nós, a csigák rá is „haraptak“, de elkezdtek tőle bőségesen nyálazni, és keresztül-kasul mázolták a földet, meg a kerti teraszt borító csempét a lilára festődött, csillogó nyálkájukkal. Olyan volt, mint egy csipke. Na, ezek után – kérdem én,- ki kívánt abba a földbe nyúlni, hogy gyomláljon, vagy az elrágottak helyett újabb palántákat ültessen?!
(Folytatás a Hozzászólásokban)
Hozzászólások