Nap, mint nap a világhálón élve felkavaró, újságokat látok a Leszbikusok Melegek Biszexuálisok és Transzneműek (angolul LGBT) mozgalmának támadásairól, térnyeréséről. Nem szeretem a hangoskodó sok beszédet, még sosem kommentáltam ezt a jelenséget, de a minap olyas valamit láttam, ami felkavart, és arra indított, hogy billentyűzetet ragadjak: a lelkiismereti és szólásszabadsághoz való jog munkahelyébe került a FireFox (internet böngésző) mögött levő intézmény, a Mozilla igazgatójának (CEO), mert támogatta a házasság igazi meghatározásának a védelmét, hogy az csak egy férfire és egy nőre vonatkozik (ezer dollárt adományozott egy ezzel a céllal működő kampánynak, nyilván saját pénzéből).
A házasság intézményének a meghatározása nem talál halló fülekre ebben a mostani világban, vagyis, mintha a nyitott elméjűség olykor abból állna, hogy erre zárt legyen, csak azt hallja, ami hangos és közfelfogás szerinti. A házasság biblikus és társadalmi perspektívájáról már írtam, a biblikus perspektíva (amit Jézus szavai is megerősítenek), hogy a házasság egy férfi és egy nő számára adatott, a társadalmi pedig, hogy a modern ember számára nem divatos házasodni. Az LGBT mozgalom viszont pro-aktívan támad, pereli a Biblai értékrendet képviselőket, kívánja az állam és egyház összemosását olyanképp, hogy ez által kötelezze a keresztyén gyülekezeteket a házasság áldásának kiszolgáltatására. A társadalmi statisztikákat illetőleg a „családi erőszak” nem ér véget a kierőszakolt házasságkötéssel, a homoszexuális párok között magasabb, mint a heteroszexuálisok között – . Ugyanakkor ezek a statisztikai jelentések megjegyzik, hogy magasabb az erőszakos viselkedésre mutató esetek aránya, ami a kutatók számára nem meglepő, mivel a patológusok már megállapították a homoszexuális gyilkosságoknál történő brutalitás gyakoriságát. A nyugati világ kapujában, ahol az azonos neműek házasságának támogatottsága nem bontakozott ki, sokkszerűen hat ránk, mintha ez hirtelen a semmiből termett volna a címlapokra, pedig nem, az ezt éltető rendszer körülvesz és mi is előbb-utóbb arathatjuk a gyümölcsét. Hogy miért az LGBT támadás? Egy leszbikus LGBT aktivista, felismerve, hogy unitárius vallású, harcosan felvállalta azt, és hadat üzent a keresztyéneknek, egy érdekes Szentháromság értelmezéssel: az Atyát, mint a hagyományos családi struktúra fogalmát, mint társadalmi alappillér eltörülését sürgette, a Krisztust istenítő vallásokat fundamentalistákként gyűlölte, a Szentlelket pedig a politikai jobboldallal azonosította. Mégis aztán megtérésre indította egy valódi keresztyén őszinte bűnvallása, ezután beismeri, hogy nem egy velünk született, minden áron fenntartani való identitást vagy épp identitás nélküliséget védelmez az LGBT mozgalma.
Nem csak a médiában van itt a téma, hanem közvetlenül is. Egy erdélyi hírportálról nem rég olvastam egy “Még mindig vannak nemi tabuink – Kikölcsönöztünk egy élő könyvet” című cikket. A cikk az Erdélyi Református Egyház főiskolás gyülekezetének a “születésnapi” ünnepségéről, egy “élő könyvet” szólaltat meg. Félreértés ne essék, nem a Biblia élő és ható Igéinek megszólaltatásáról volt szó a nemi tabukat illetően, hanem ezúttal egy pszichológust lehetett meghallgatni, beszélgetni vele. A cikkből kiderül, hogy egy kolozsvári iskolában az a trend, hogy az azonos nemű gyerekek egymással csókolóznak, ezzel-azzal próbálkoznak, és bigottnak tekintik azokat az osztálytársakat, akik kilógnak a sorból. A “szaktanácsadójuk” pedig az interjú szerint inkább arra teszi a hangsúlyt, hogy ki-ki kapja meg a maga „identitását”, élje meg mélyebben, több érzelmi kötődéssel azokat a pillanatokat, ahelyett, hogy tanulásra, és önmegtartóztatásra buzdítaná a túl korán és túl messze elszállt kíváncsiskodó gyerekeket, akiknek ha felnőtt partnerük kerülne arra, amiket művelnek, joggal ítélhetnék el kiskorú megrontásáért. A cikk üzenete, hogy az itteni keresztyéneknek (is) még kihívás az ilyen tabuk nyugati, módi kezelése.
Inkább néznénk a kérdést tőlünk távolabbról csak úgy, mint egy nagy liberálisok és konzervatívok között dúló meccs, mint a társadalmunkat érintő valós problémáról. Szerintem úgy a jobb, mint a bal, mindkét politikai oldal célt vesztett, vagy jobbra vagy balra elvisznek az egyenestől, a szabadságtól illetve az értékrendszernek attól a magjától amit érdemes fenntartani, hozzá ragaszkodni.
Mivel angol nyelven már megrágott téma és sok újat nem tudok hozzáfűzni, viszont hiánycikk a keresztyén másképp gondolkodás a magyar médiában, átveszek a téma tárgyalásában gondolatokat, amikkel azonosulok a cikk alján hivatkozott oldalakról.
Az azonos neműek házassága nem egy olyan gondolat, ami a semmiből burjánzott ki. A homoszexualitás normalizálási projektjének mélyebb gyökerei vannak és ideológiai hátterük.
Az erkölcsi megoszlást ebben a témában legtisztábban azok között láthatni akik számára a házasság kizárólag heteroszexuálisok között értelmezhető és ezt egy letisztult, változtatást nem igénylő dologként kezelik, míg a másik felől vannak azok, akik őszintén úgy látják, hogy az azonos neműek közti házasság lehetősége egy erkölcsileg megkövetelt dolog az igazság részéről.
Lévén, hogy a házasság egy tiszteletreméltó státusznak és egyetemesen elfogadott heteroszexuális jellemzőnek örvendett a legutóbbi időkig, magyarázatot kíván, hogy ez az erkölcsi forradalom hogyan nyert hitelt, kulturális tömegeket és lendületet?
A kultúra nem csak gondolatokból és ideológiákból áll, de nem létezik kultúra ezek nélkül. Bármilyen kultúrát nézünk is, a bonyolultsága nem teszi lehetővé, hogy átfogóan fel lehessen térképezni a gondolatait, erkölcsérzetét és filozófiáját, de ettől még néhány motívuma világosan megfigyelhető. Lekövethetjük az azonos neműek házasságának az elfogadottságra jutását legalább három nagyobb gondolat mentén, ami a modern gondolkozást formálja már egy ideje és valamilyen szinten mind a szociálliberálisok, mind a konzervatívok ahhoz tartják magukat.
A történelemnek egy progresszivista értelmezése
Martin Luther King, Jr., “Az univerzumon átívelő erkölcs útja hosszú, de az igazság felé hajlik.”
Más szavakkal, a történelem, noha gyötrelmesen lassan, de elkerülhetetlen módon a teljesebb igazság és méltányosság felé közeledik.
Ez összefér azzal a vélekedésünkkel, hogy erkölcsileg valamelyest az előző generációnál magasabban állunk. A liberálisok ünneplik a történelemnek ezt a fajta értelmezését, és az érvelésük fő fonalává teszik valahányszor csak vitába bocsátkoznak. A konzervatívok elfogadják és ünneplik a történelem tagadhatatlan tanulságait, mert úgy rövid-, mint hosszútávon egy-egy történet elmond valamit, ami érdemes arra, hogy számtalanszor megemlékezzünk rá.
A történelem fejlődésközpontú (progresszivista) értelmezése viszont magában nem tud megállni. Nem tud önmaga magyarázata lenni. Kellenek valamiféle eszközök annak a felismerésére, hogy mi valóban az elnyomásnak a megnyilvánulása, és mi az a struktúra, ami szükséges az emberiség virágzásához. Ha csak magában az elnyomás alóli felszabadulás története marad, akkor, ahogy Marx Károly megértette, elkerülhetetlenül egy olyan forradalmon megyünk keresztül, ami felbont mindenféle kapcsolatot: rokonságot, hagyományt és erkölcsi rendet. Ennek a forradalomnak az átfogó képére is rálátva, nem biztos, hogy azért küzdenénk, ami ebből kiforrik. Pl. Fel kell szabadítani a gyermeket a szülői autoritás alól?
A történelemnek ezt a fejlődésközpontú értelmezését ellenőrizni kell, hogy ne az elnyomás alóli felszabadítás legyen az egyetlen igaz és kizárólagos elbeszélői fonala. Az erkölcsi kötelezettségek megerősítése és megtartása kell legyen a társ vezérfonal. Így érthető, hogy barátaink közül, és a környezetünkből sokan miért látják az erkölcsileg forradalmi és társadalmilag felforgató azonos neműek házasságát valami kivívni valónak. Ez csak a következő logikus lépés az előítélet és diszkrimináció legyőzésében… Ez az egyetlen történet, amit hallhatnak, és ez erőteljes.
Egy radikális individualizmus
A radikális individualizmus párosulva a történelem fejlődésközpontú értelmezésével egy olyan egyénközpontú (individualista) víziót hoz létre, ami emberemlékezet óta példátlan. Az emberi jogokról alkotott felfogásunk, a személyes szabadság és a büszkeség mellé társuló terapeuta felfogás átformálta a gondolkozásunkat: Az emberi tapasztalatot úgy tekintjük, mint az önfelfedezés és önmeghatározás folytonos projektjét. Az egyénközpontúság jelenlegi állása, hogy meghatározhatjuk magunkat, még a szexualitás és nemiség területein is. Az önmeghatározás teljes körű jogát kikérjük magunknak. Konzervatívok is sokan belemerülnek a kifejeződés vezérelte egyénközpontúságba ( idegen szóval élve az „expresszionista individualizmus” azon az állásponton van, hogy a fő erkölcsi érték, aminek az egyéb kötelességeinket alárendeljük az a kreatív bensőnk maga, és ez a mag az értékek kizárólagos forrása), akik inkább csak olyankor húzódnak a társadalmi rend jól kiforrt struktúráiba, amikor kényelmesebb, viszont ha konfliktusba kerülnek a kedvenc projektjükkel – önmagukkal, kifejeződési ötleteikkel – elmulasztják a kötelességeiket, ezáltal elhajlítva az erkölcsöt az önkifejeződésük vezérelte igényeik szerint. Keresztyénekként tudjuk – és mindig emlékeznünk kell – mi eleve ismertek vagyunk, mielőtt mi még ismeretre jutottunk volna. A mi Teremtőnk ismert bennünket, még mielőtt életre keltünk, és megalkotta az identitásunkat, még mielőtt megismerhettük volna önmagunkat. Igazi boldogságunk a Teremtőnktől kapott identitásunk hálás megragadásával jön el. Ez a gondolat – el a szex és a nemiség témaköréig – botrányos a dívó ideológiák számára.
Az erkölcsi önrendelkezés igénye
Az emberiség történelmén át, az erkölcsi alapelveket tárgyilagosan igaznak és sérthetetlennek tekintették. Az univerzumról úgy gondolkodtak, hogy az egy isteni törvényadó és bíró által erkölcsi törvény alá van vetve. Ez az értelmezés el lett vetve, az által a meggyőződés által, hogy a legtöbb erkölcsi elv a társadalom építménye, mi alkottuk őket mindmáig. Ez az erkölcsi relativizmus alaptétele.
Amíg az erkölcsi relativizmust ért legtöbb kritika az egyénközpontú viselkedést illeti, egyre erőteljesebben az egész társadalom afelől van meggyőződve, hogy az erkölcsi alapelveket fel kell adni az új értelmezések, kutatások és belátások révén. Ezt a gondolatot társítva a történelem fejlődésközpontú értelmezésével és a modern szélsőséges önközpontúsággal kész is az erkölcsi forradalom receptje.
A kisebbségekkel szembeni alapvető ellenszenv, beleértve a homoszexuálisokat, bűnbakkereséshez és az erkölcsi egyenesség nyelvezetébe öltöztetett gyűlölethez vezetett: akadálytalanítani kell a keresztyéneket az erkölcsi fejlődés útjából, és el kell ítélni erkölcsi buzgalomból.
De még egyszer, nem minden erkölcsi elv az elnyomást szolgálja. Ellenkezőleg, az emberi élet csak a tartós erkölcsi törvények és alapelvek fenntartása között tud felszabadítani minden embert a teljes és igazi emberségükre. Ez az, ahol azok akik támogatják az azonos neműek házasságát és azok akik ellenzik azt, a világ értelmezésének hatalmas áramlatában egymással szembe kerülnek. Az egyik oldal meghatalmazást lát arra, hogy felszabadítsa a házasságot a heteroszexuális korlátozás alól. A másik oldal pedig a természetes házasságot felszabadítónak tartja, Isten adta intézménynek az emberiség virágzására.
Az azonos neműek házassága nem spontán, a vákumból kipattant gondolat, hanem többek között a felvázolt három gondolat egyik következménye. E három gondolatot dicsőítik az elitek, a szórakoztató ipar, a hírszolgáltató médiumok és már az oktatási létesítmények is, ezek központi elvek a modern tapasztalat számára, és ideológiai meghajtó erővel bírnak a szebb jövőhöz.
Tehát amikor arra gondolunk, hogy, hogy lehet, hogy olyan sokan közülünk most támogatják az azonos neműek házasságát, emlékeznünk kell, hogy valamilyen szintig mindnyájan felkaroltuk a gondolatokat, amik egy ilyen erkölcsi forradalmat elképzelhetővé és megvalósulóvá tettek. Mert a gondolatoknak már pedig következményeik vannak.
Ezek az ideológiák nem pártolják a tovább gondolást, a gondolatok elemzését. Ezért is egy tanítás, dogma ellenes korban élünk, de akikről nem gondolnánk is meg van egy fajta teológiai keretrendszerük: minimális Bibliaismerettel is lehet igeversekkel dobálózni. Ha Isten a mi boldogságunkért és önbeteljesítésünkért létezik úgy, hogy elfogadja a mi szuverén jogunkat az identitásunk megválasztására, akkor az azonos neműek házasságával való szembenállás csak oktalan előítélet.
Ha csak jobb és baloldalt nézzük, úgy tűnik, mintha választanunk kéne: elfordulunk-e Istentől, hogy szívbeli vágyaink kielégítését keressük, vagy elnyomjuk a vágyakat és teljesítsük a morális kötelezettségeinket – de mindkét oldal Isten iránti bizalmatlanságról tanúskodik, mint a tékozló Isten példázatában a kisebbik fiú és a bátyja. Jézus áldozatos szeretete a kereszten, ami mindezt megváltoztathatja. Mikor meglátjuk az Úr szépségét, hogy mit tett értünk a valódi idősebb testvérünk, Jézus Krisztus, rádöbbenünk, hogy nála van az a szeretet, az a nagyság, az a vigasztalás, az a dicsőség, amit eddig máshol kerestünk. Ennek a szépségnek a meglátása kioltja az Istentől való félelmet és azt az éhséget, amivel a tilos utakon való járáskor maradunk.
Van egy elterjedtebb világnézet, ami a nyugati kultúra hatására keresztyének között is egyre inkább elfogadott, ez azt feltételezi, hogy a házassághoz való jog bárkit megillethet, az azonos neműeket is. Végülis hagyományosan a házasság a társadalmunkban általában inkább csak szerződéses jellegű, mint szövetségi, vagyis inkább a kölcsönös önbeteljesítést célozza, mint egy nagyobb, Isten által rendelt célt.
Az azonos neműek közti házasságnak értelme van, ha azt feltételezzük, hogy az egyén az univerzum közepe, és Isten – ha létezik –, azért van, hogy minket boldogokká tehessen és a mi döntéseink nem abból a természetből kell gyökerezzenek, amit Ő teremtett, hanem önmagunk tetszőleges felépítéséből. Ez a fajta moralista-terapeuta-deizmus csak eddig viheti az egyházakat, ezért is nem lehet gondolkozást változtató hatással a világra. Ha Istent egy termékként kezeljük, amit eladunk a fogyasztóknak az önjavító programjaikhoz és a személyes döntést, a mi akaratunkat tesszük a megváltás elindítójává és működtetőjévé, akkor nagy meglepetés, ellentmondás lesz a templomosított önmegváltottak számára, hogy az igazság legyőzi az érzéseket és a személyes elvárásaikat. Innen nézve az azonos neműek házasságáról szóló vita csak a jéghegy csúcsa. A mi hagyományos házasságaink, a keresztyéneké gyakorta elvéti Isten dicsőségének a keresését… az itt felsorakoztatott gondolatok mélyebbre vágnak, mint a házasság támadása vagy szétomlása vagy akár a pornográfia és egyéb pervertálódásai Isten törvényeinek. Valamivel elvéteni valamit, az annyit tesz, mint valamivel vétkezni. Ha már nincs többé bűn, amit megvallhatnánk, nincs bűnösség sem, amit megbocsájtson egy kegyelmes és szerető Isten, aki igaz, hogy igazat adója legyen, annak, aki hisz Krisztusban (Róma 3,26).
Bővebben, angolul itt:
http://www.albertmohler.com/2011/02/28/how-did-this-happen-why-same-sex-marriage-makes-sense-to-so-many/
http://www.albertmohler.com/2013/04/01/bracketing-morality-the-marginalization-of-moral-argument-in-the-same-sex-marriage-debate/
http://www.whitehorseinn.org/blog/2012/05/11/same-sex-marriage-makes-a-lot-of-sense
http://www.whitehorseinn.org/blog/2012/05/11/a-christian-response-to-same-sex-marriage/
http://eaglerising.com/5878/liberals-push-adult-child-sex/
http://www.latimes.com/local/la-me-pasadena-leave-20140502-story.html#axzz30bIjdaoR
Hozzászólások