Házasságot kötöttem, mert meggyőződésem, hogy a házasság egy becsülendő és tisztességes dolog. Pontosabban Isten előtt való szövetségkötés, hármas fonalban élésre elköteleződés. Marx és Engels, és tőlük inspirálódó feminista emancipáció szerint a házasság tisztességtelen a nőkre nézve. A romániai statisztikák kivétel nélkül minden megyében min. kb. 10%-al több házas nőt, mint férfit mutatnak. Én úgy látom erőt kellett vegyek magamon egy gyönyörűséges iga hordozására, hogy elkötelezetten éljek a feleségemmel. A világ nem osztja ezt a házasság meghatározást, mert előre haladt már a keresztyén értékrend társadalmi kiárusítása: egy-egy kegyes kijelentésért folyik az elvárt képbe lapulás, az istentiszteletlenség mértéktelen számlájára. Úgy gondolom az elsődleges oka, hogy a házasságot egyre kevésbé tisztelik meg a gyakorlásával, az, hogy az említett tartalma ködbe foszlott. Egyre világosabb, hogy a társadalmunknak, nincs sok köze a keresztyénséghez, aminek az értékrendje szívből vagy színből, de dominált.
Mint újonnan házasodott, komolyabban és lazábban nekem szegeződtek a kérdések, erre szeretnék most kimerítőbb választ adni. Házasságról való bölcselkedésben általában a szociológiára, tapasztalatra, statisztikákra mutatnak. Pár érdekes statisztikára bukkantam, amik rácáfolnak a kultúránkban bevett bölcsességekre:
Azok, akik az összeköltözést választják mielőtt összeházasodnának, veszélyeztetik a jövendő házasságukat -ez a következtetése David Popenoe és Barbara Dafoe Whitehead szociológusok tanulmányának az együttélésről. A kutatók manapság úgy becsülik, hogy a házasság megkötése előtt az amerikaiak fele házasságon kívül együtt élt már valakivel.
Egyesek azzal hárítanak a házasság és együttélés közötti különbségtételkor, hogy „Isten szemében házasok,” mert a házasság „csak papír”. Pedig nyilván nem házasok Isten szemében, hisz házasságon kívül élnek együtt. És a saját szemükben sem házasok, maguk határoztak úgy, hogy házasság kötés nélkül éljenek.
Linda Waite és Maggie Gallagher egy tanulmányukban azt tárgyalják, hogy„a házas emberek miért boldogabbak, egészségesebbek és miért jönnek ki pénzügyileg is jobban?” Az írásukban rámutatnak, hogy 1950-ben a szabályok egyszerűek voltak: előbb házasság, csak utána a gyermek. Ezt az 1960-as „társadalmi cunami” felborította a kábítószerekkel, szexuális forradalommal, homoszexuális büszkeséggel, feminizmussal, anyákkal a munkahelyen, a senki sem hibás csak váljunk: a növekvő számú törvénytelen születésekkel átalakult a nézet a házasságról és a családról. A sztereotípia, miszerint az együttélés két gyermektelen fiatalból áll, nem pontos, az együttélési kapcsolatok 40%-nál gyermek is van, többnyire egy előző kapcsolatból.
Az egyik leggyakoribb módszer az együttélés igazolására az, hogy „te sem vásárolnál meg egy autót anélkül, hogy előbb menj egy próbakört vele, nem?” A probléma az ilyen szállóigékkel az, hogy dehumanizálják a másik személyt. Ha úgy döntök, hogy nem vásárolok meg egy autót vagy almát vagy bármit, az nem fogja azt érezni, hogy visszautasították, az ember viszont elveszítheti az életkedvét is, mikor dobják, mint egy félig lerágott almát. Egy autó modell visszautasítása nem okoz egy kelletlen érzelmi csomagot a későbbi tulajdonosnak. A kocsinak nem kell pszichológussal folytatott terápia, hogy rábízza magát a következő befektetőre. Tehát teszt-vezetni egy kapcsolatot akkor lehet „jó”, ha te vagy az aki következmények nélkül bármit ki akarsz próbálni a másikkal.
A kutatások azt mutatják, hogy akik összeköltöztek hajlamosak a házasságra negatívan tekinteni a benne rejlő kötelességek miatt, mert kontrasztba állítják az előbbi szabadságaikkal. A pár, amelyik összeköltözik, szinte mindent kipróbál, amit a házasság ajánlani tud, de jellemzően kevés elköteleződéssel vagy felelősség vállalással. Tehát a már együtt élő emberek csapdának érzik ha majd házasságba kerülnek. Felelősségeket vonnak magukra, míg látszólag nem kapnak semmi olyat, amit eladdig ne kaptak volna meg. Ezzel kontrasztban, azok, akik a házasságba udvarlás útján jutnak éppen azt tapasztalhatják meg, hogy a házasság a gyújtópontja a kapcsolatuknak és azt a teljes mélységű kapcsolatot kínálja, amire régóta vágytak, nem érzik megkötözve magukat a házasság miatt (R.E.L. Watson, “Premarital Cohabitation vs. Traditional Courtship: The Effects of Subsequent Marital Adjustment,” Family Relations). Egy másik tanulmány arra világít rá, hogy „a házasságokban, az előbbi romantikus együttélés egy élettárssal több negatív és kevesebb pozitív problémamegoldó hozzáálláshoz és viselkedésmintához társítható.” Az ok egyszerű: Mivel gyengébb a meggyőződésük a hosszú távú elköteleződésben „kevesebb motivációjuk lehet az együtt élő partnereknek fejleszteniük a konfliktus kezelő és egymást támogató készségüket.” (Catherine L. Cohan and Stacey Kleinbaum, “Toward A Greater Understanding of the Cohabitation Effect: Premarital Cohabitation and Marital Communication,” Journal of Marriage and Family)
Csak statisztika, hogy azok a házasságok, amelyek előzőleg összeköltözésből léptek át házasságba, közel 50%-al inkább elváltak, mint az össze nem költözők. A felmérést végzők megállapították, hogy az előző felmérésekkel összhangban a házasság megszakításának a kockázata az előbb összeköltözöttek esetében „kezdi elnyerni az emipirikusan általánosítható állapotot.” (Alfred DeMaris and K. Vaninadha Rao, “Premarital Cohabitation and Subsequent Marital Stability in the United States: A Reassessment,”)
Másrészt az együttélő párok a statisztikák szerint többet veszíthetnek, mint csupán a házasság előnyeit. A depressziósok éves aránya az összeköltözötteknél háromszorosa a házasokénál (Lee Robins and Darrel Reiger, „Psychiatric Disorders in America”, New York: Free Press). Továbbá az együttélés ártalmas lehet a gyermekekre is: több tanulmány kimutatta, hogy a gyermekek akik az édesanyjukkal és a házasságon kívüli partnerével élnek, jelentősen több gondjuk van a viselkedésükkel és alacsonyabbak az akadémiai eredményeik, mint a házasságban felnevelkedőknek. Másodszor, nagyobb a kockázata, hogy a pár szakítani fog és ezzel még több társadalmi és személyes nehézséget okoz a gyermek számára.
Egy másik tanulmány (National Marriage Project) megerősítve korábbi tanulmányokat arra mutat, hogy az együttélés „törékeny családformája” magasabb kockázatot jelent a nők és gyermekek számára. A férfiak gyakrabban úgy közelítik meg az összeköltözést, mint egy szexuális lehetőséget hosszútávú elkötelezettség nélkül. A nők pedig gyakran azzal a reménnyel lépnek be, hogy a körülmények alakulásával egyre közelebb kerülhetnek a házassághoz. Azoknak a nőknek, akik összeköltözött kapcsolatban élnek duplája az esélye a házasokéval szemben, hogy fizikai vagy szexuális bántalmazást szenvedjenek (Jan E. Stets, “Cohabiting and Marital Aggression: The Role of Social Isolation,”). Egy morbid kimutatás szerint az együttélő kapcsolatokban levő nőknél kilencszer nagyobb az előfordulása annak, hogy a partnerük meggyilkolja, mint a házas nőknél (Todd K. Shackelford, “Cohabitation, Marriage and Murder”).
Ezzel berekeszteni ezt a témát hagy maga után kívánnivalót, a statisztika csak arról szól, amit a felszín mutat… jövök egy második résszel.
Hozzászólások