Valójában két és fél, de ez így jobban hangzik. 🙂
Számtalan bizonytalansági faktor volt ebben a két és fél napban, amit családfő nélkül töltött a familia. Leginkább a logisztikával volt baj: mikor és hogyan jutunk el az oviba, ha esik, és hogyan jutok be a városba dolgozni. Végül jószándékú óvónéninknek hála, minden megoldódott.
Csütörtök este békésen ágyba dőlt mindenki. Én is majdnem. Közbe kiderült, hogy Péter velem akar aludni. Megoldottuk, mire befészkeltük magunkat, Borcsa kiszólt, hogy fáj a hasa, mert sok káposztát evett és wécére kell mennie. Ezt összesen háromszor játszottuk el, aztán kellőképpen elfáradt, s a káposztával együtt elaludt.
Péntek reggel Borcsa ötször öltözött át, mert egyik ruha sem volt elég pörgős és elég hosszú egyszerre. Rekord. Apával csak egyszer kell átöltözni. Fél nyolcra így is sikerült leballagni az utca végére. Délután békésen hazasétáltunk az oviból. Ez volt az első hosszú utunk, amikor senkit nem kellett cipelni. Délután Fogjuk el a macskát bottal című játékot játszottuk, majd köveket festettünk volna. Mire kihoztam a vízfestéket a gyerekek félcsórén álldogáltak az aranyeső mellett. Pisilni készültek. Sikerült ráerősíteni a Péter megfázására.
Szombaton egész nap bent kuksoltunk, néztük az esőt, s közben azt játszottuk, hogy Péter apa, anya anya és Borcsa Borcsa. Apa fát vágott, Borcsa segített elrakni. Nudlit készítettünk közösen, egyedül ettem meg. Számtalanszor elképzelték, milyen lesz, mikor apa hazajön. Bújócskáztunk, festettünk, autóztunk, buszoztunk a játékos dobozokkal, sátrat építettünk, mindent megtettünk, hogy az egész házat felfordítsuk.
Vasárnap reggel már apa ébresztette a népet. Volt nagy öröm, folytatódott a móka négyesben.
Hozzászólások