Rendhagyó módon én mentem az oviba a gyerekekért. Péter rögtön zokogásba tört ki. Nem az apját síratta, hanem az autóban levő biciklijét. Némi kesergés után belenyugodott a megváltoztathatatlanba: ma nem lesz kerekezés. Vigasztalásul a játszótér felé vettük az irányt. Egyre távolabb kerültünk a házunktól.
Nagy volt a vígság. A nyári zápor elől a csúszda alá bújtunk. Az erdő szélén indultunk haza. A második adag futózáport is sikerült kifogni. Csak már nem akadt bújóhely. Borcsa akkurátusan ballagott a menet elején, csupasz karján konstatálta, hogy az eső nagyon csikis. Pétert ölben cipeltem. Nem akart hazajönni. Összevesztünk. Mire a kutyákhoz értünk szent volt a béke. Baktattunk át a kaszálón, hosszú fűszálakat kevert a vihar. Versenyt futottunk. Mire hazaértünk, a felhők elmentek.
Otthon eső semmi. A gyerekek készségesen segítettek locsolni. Jutalmul epret szedtünk.
Hozzászólások