Harapós

Péter kilábalni látszik a lázas köhögésből. Ebben akkor lettünk biztosak, mikor megharapta Borcsa karját. Szép nyomot hagyott maga után. A lány a következőképpen interpretálta a történetet: “Péter megharapott, majdnem megsérültem. A csontom eltört.” 😀
Tegnap Nagy Morc ismét tanyát vert szerény otthonunkban. Péter reggel nem kelt fel. Sebaj, úgyis otthon marad Mamikával. 11-kor életre kapott, ment a sütés-főzés, társasozás, kirakózás, mint a karikacsapás. Délután Nagy Morc új erőkkel tért haza, velünk együtt.

Péter kevés szünettel egész délután zokogott. Mert ő akarja elindítani a mesét (sikerült letörölnie). Mert nem éhes. Mert csokit kér. Mert egy egész tábla csokit kér. Mert Borcsa nem kér csokit. (Borcsa feláldozza magát, zokogva begyúr egy kis mikulást: Jól van Péter, jól van. Látod, megeszem. Bruhaha. Kérek még egyet, bruhaha.) Mert Borcsa rossz. Mert Apa rossz. Mert Anya rossz.

Az igazi okot tudjuk mind. Másfél hét egyedül maga volt a kiskirályság, a fiúnak is, a leánynak is külön-külön. Most rendeződnek újra az erőviszonyok.

Estére béke lesz, hancúr, móka, kacagás, vacsora. Az ágyban duruzsolva felvetem, hogy reggel ismét dolgozni megy a nép, ő marad Mamikával. Bólogat, puszi, jóéjt.

Reggel hétkor kicsoszog a hálózsákjával a nappaliba: Péter nem álmos. Péternek fáj a füle. Anya itthon marad mindig. – Közli tőmondatokban. Bárhogy számoltuk Anya még 20 percet maradhatott otthon. Azalatt ült az ölemben és szipogott. Eljött a búcsú ideje: Péter nem beteg. Jön anyával a városba. Péter segít dolgozni.  Sajnos ez az ötlet sem kivitelezhető.

Mindeki zokog. Mi befele, a fiú kifele és befele. Egyedül Borcsa megy dudorászva oviba.