Galambos Viktor:
Gondolatok egy hangversenyen
A közeli városka , hangverseny termében van bérletünk. A hangversenyeket Gilad Sohad karmester és zongora művész rendezi már harmadik éve, olyan sikerrel, hogy minden hangversenyen kétszer is megtelik a hatszáz férőhelyes terem, az utolsó helyig.
Volt nekünk hangverseny bérletünk Temesváron is, de éppen arra gondoltam a tegnapi hangversenyen, hogy ez itt egészen más, nem hinném hogy Európában ez beválna.
A zenekart négy hegedű, egy mélyhegedű egy gordonka egy nagybőgő és egy klavecin alkotta.
Arra gondoltam miközben Albinoni híres Adagio-ját hallgattam hogy, ez a felállítás autentikusabb mint egy nagyobb zenekar, mert 1708-ban mikor a mű született, nem léteztek nagy zenekarok.
Ezután Bach hegedű hangversenye következett, amit nagy élvezettel hallgattam. Eszembe jutott a zongora tanárnőm, aki mint minden kezdő zongoristával Ana Magdaléna Bach számára komponált kis darabokkal “kínozott” (hét éves lehettem), és nagyon csúnyán azt gondoltam hogy csak egy ilyen bolond vén kisasszonynak tetszhet ez a zene, de amint felnőttem, lassanként rájöttem hogy milyen zseniális alkotó műveit hallgatom, -ha már nem játszom. Úgy megszerettem hogy mikor csak egy napra mentünk Leipzig-ba, nem a híres vására mentünk, hanem a Thomas Kirche-be, az egyszerű bronz fedelű sírhoz zarándokoltunk, amin csak négy betű van BACH, pedig nem a zene patakja hanem a Tengere volt,- mint Beethoven mondotta.
Olyan szerencsénk volt, hogy valaki éppen játszott azon az orgonán, amelyen a nagy mester mutatta be műveit!
Ez véletlen volt, nem úgy mint az Eisenach-ban lévő Bach házban ahol bemutatják a túristáknak az egykori hangszereket.
Közben elhangzott a hegedű hangveseny, és utána egy európai szemmel nézve, nagyon is vitatható, de itten teljesen elfogadott műsorszám következett, Yardena Arazi énekesnő ismert dalokat énekelt. A zenekart kiegészitették egy jazz dobbal, és a karmester zongorán kisérte az énekesnőt és az együttest, sőt még parafrázisokat is rögtönzött a dallamokra, amit a közönség annyira ismert (mi nem) hogy az énekesnő beintésére az egész terem énekelte őket. Hogyne ismerték volna, amikor a szővegeket a falunkbeli híres költő Ehud Manor írta. Csodálom ezt a közönséget, nagyszerűen énekelnek, sehol egy hamis hang, és hogy tudják a szöveget!!! És mennyire élvezik!!!
Aztán megint vissza tértünk Bach-hoz. A 2. hegedű hangverseny következett.
Miközben hallgattam eszembe jutott az első Enescu fesztivál, amikor a világhírű amerikai hegedű művész Jehudi Menuhin és az ugyancsak világhírű szovjet hegedű művész David Ojsztrah együtt játszották a remekművet, a Hideg Háború közepén. Magunkban (csakis magunkban, mert így volt ajánlatos), azon szórakoztunk hogy ha az egyik nem tud oroszul, a másik pedig nem tud angolul, azért Jiddisül nagyon jól megértik egymást.
Persze a kommunista propaganda nem engedte meg hogy zsidónak tekintsék őket , pedig Jehudi Menuhin szülei itt Haifán ismerkedtek meg egymással, és miután kivándoroltak Amerikába, s Jehudi anyja állapotos lett, – lakást kerestek. Az egyik lakástulajdonos, miután a lakás összes előnyét elmondta, még hozzá fűzött még egy előnyt: “És ebben a házban nem engedünk be zsidókat !”
Menuhin-né nagyon dühös lett, és miután megmondta a magáét a hölgynek, elhatározta hogy ha fia születik arról mindig és mindenki tudni fogja hogy zsidó, így kapta a Jehudi nevet, ami héberül zsidót jelent.
Még eszembe jutott egy anekdóta. Enescu-hoz elvittek egy csodagyereket hogy hallgassa meg és talán taníthatná. Enescu kijelentette hogy nem hisz a csoda gyerekekben. Ééppen csomagolta ruháit egy turnéra készülve. Na játsszál valamit!
A srác elkezdett játszani, és Enescu miután szájtátva hallgatta, abbahagyta a pakolást, majd elkezdte kipakolni a bőröndjét. A srác Jehudi Menuhin volt és a tanár és tanítvány között egy életre szóló barátság született. Ennek jegyében jött el Menuhin az első Enescu fesztiválra Romániába.
A hangverseny véget ért és felüdülve indultunk hazafelé.
Ime Yardena Arazi és az Adagio:
Hozzászólások