Fokok

Seres László: Fokok

(Mottó: A forróság csapdájában vergődünk megfagyott szívvel)

35 felett már görbül
a hát az út a sín
görbül az ideg
vele görbül az agy
a gerinces a gerinctelen
s ha nincs az is lángra gyúl
hajba kap s kifut mint a tej
liheg és zihál a tüdő
szomjasan tátog a száj
a Nap lázba hoz
s a szív jaj a szív most
megcsendesült harsonás bolond
félrever kihagy néhány dallamot

Írhatnék verset
jégbe hűtve forrón lelkesen
üdítő kortyokként de kinek s minek
ki hallja meg itt e sütkérező
kéjenc vén földgolyón
agy(v)érzéseim tikkadt rímeit
fájdalmas e kórkép hogy élünk
csak látszat tűnő délibáb
fénytelen vágyaink
kihűlt zsarátnoka
mozdulatlan vegetáció
s nincs rá magyarázat
lángra gyújtva az égbolton
rácsapja Isten gőzölgőn
Földünkre a Napkorongot
mint éltető falatokra anyám
a forró fedőt

35 felett vörös gömböc had
tűznyelve hasogat
kutat ahogy a röntgen s ölbe vesz
repít aszal tartósít
génjeimben ezt örököltem
halálon innen és túl
ismerős bennem rég e kép
télen jég köszönt nyáron hőség
jön elém toppan mint a hű rokon
égőn fortyogó szomjan kortyoló
tűz-gőz-mozdonyok lüktetnek át rajtam
mintha várnám őket lángokban álló
felpúposodó pályaudvarok sínein

Menekülhetnék előle mint más
hisz árnyékom sincs már
s e ragyogástól fel se buzdulok
nem szédít meg nem is gátol
ez égi fénnyel lobogó tűzvarázs
nem káromkodom s nem mondok imát
lehúzom testem fényredőnyeit
s magamból többé ki se mozdulok