Farsang

Borcsa kéthetes jelmezes farsangja közös bulival ért véget. Az egész család beöltözött, de nem úgy összevissza, hanem egy család egy koncepció. Mivel Borcsa Elsa akart lenni, nem volt sok választásunk, mi voltunk a mellékszereplők: Peti rénszarvas, a uram jégtörő Kristóf, jómagam pedig Olaf, a hóember. Ám amíg felvonultunk a pompás ruhánkban, számos akadályt kellett legyőzni.
Először is kiderült, nincs ki befonja Borcsa haját elsásra, mivel a nagy napon én munkaügyileg elutazok, s optimista számítások szerint a bulira fogok beesni. Ezen ment a zokogás 3 álló napig. Apa felajánlotta, hogy megtanulja a parkettfonást, s mindent. Én fodrászt kerestem. A megoldást végül Borcsa találta meg: Szidi óvónéni fogja befonni, mert ő a legjobb fonó az oviban. Ehhez képest a buli előtt Borcsa úgy döntött, jó lesz a lompos frizura is, ne tépkedje senki az ő haját.

Másodszor is kiderült, nincs Elsa ruha, a többi jelmezről nem is beszélve. Petinek volt egy csudivagány indián szerkója, amiben az iskolai farsangon feszített. De az ugye szóba sem jöhetett. Végül némi ruhaátalakítással lett Elsa palást, apa fejszenyélből és kartonból jégcsákányt fabrikált, én szarvasfarkat, a többi kelléket innen-onnan összeszedegettük.

Eljött a nagy nap. Egy óra késéssel rohantam a tornaterembe. Előtte gyorsan vettem egy murkot, azzal hóemberesítettem a gyűléses szerkómat. Felvonultunk. Buliztunk. Ettünk-ittunk. S a farsangnak vége lett.