Péter csokist kért, Borcsa eprest (felnőttnyelven meggyest), Anya ordást, Apa valami kimondhatatlan nevűt. Ültünk a teraszon, nyalogattuk a gombócainkat, néha cseréltünk.
Akkora idill volt. Senki nem cibálta senkinek a haját, senki nem visított, senki nem osztotta az igazságot, senki nem énekelte a Cirmos cicát. Csak örültünk. A gyerekek a fagyinak, mi a boldog családi körnek. 🙂
Hozzászólások