Az ellentétek városa: ISZTAMBUL
A turista elsősorban azért megy Isztambulba, hogy betekintést nyerjen az Ezeregy éjszaka csodálatos mesevilágába. És mi fogadja érkezésekor? Ijesztő forgalom. Hangos autótülkölés. Gépkocsik kipuffogó gázainak fojtogató szaga. Hihetetlenül nagy embertömeg. Utcai árusok kiabálása és tolakodó közeledése. Gőzhajók szirénázása. Müezzin imára szólító erős mikrofon hangja. Az álomvilág helyett sokkoló valóság.
No, azért nem éppen így van, ez csupán az első benyomás. Mindezeket hamar megszokja az ember s a végén már egyenesen élvezi. Igy történt velem is. /De, aki csendes, nyugodt vakációra, kikapcsolódásra, pihenésre vágyik, mégse keresse azt Istambulban/.
Isztambul nem hasonlítható össze egyetlen más várossal sem. Isztambul maga a Világ,- kicsiben. Olyan, mint egy mozaik. Kelet és Nyugat, Ázsia és Európa találkozása. Régi és Új keveredése. Alacsony faházak közül kiemelkedő római, bizánci és oszmán építészeti remekművek. Szupermodern hotelek, fényüző lakónegyedek és nyomortanyák. Pompa a palotákban és mostoha élet az utcákon. Kiméletlen bontások és páratlan restaurálások.
A világ egyik legizgalmasabb városa: két kontinens és két tenger találkozása, mecsetek, minaretek, aranykupolák, hastáncosnők, bazár, törökméz, fekete mokka, vízipipa, közlekedési káosz. Van aki csak egyetlen szóval jellemzi: katasztrófa. Ha valaki nem hallgat a jótanácsra, mely szerint Isztambulban csak villamossal, taxival és hajóval szabad utazni, s a saját gépkocsiján próbálja megtekinteni a várost, annak csupán a negatív élmény, a közlekedési zűrzavar s az abból származó izgalom marad meg emlékezetében.
Igaz, hogy nagyon kell figyelni még a gyalogosoknak is az autókra. Akkor is, ha a zebrán a zöld lámpa szabad utat jelez. Mert a soförök szemrebbenés nélkül áthajtanak a pirosban. De az is igaz, hogy jómagam, ottlétem néhány napja alatt nem láttam még egy koccanásos balesetet sem.
Mint ahogy nem láttam egyetlen fürdő embert sem. Pedig volna lehetőség, hiszen a város két tenger, a Fekete-, és a Márványtenger találkozásánál fekszik. Dehát az isztambuliak nem a tengerparton fürödnek, hanem a török fürdőkben. Külön a férfiak és külön a nők. Nem egymás szemeláttára.
A történelem során különféle neveket viselt: Bizantion, Konstantinápoly, Bizánc, Isztambul. A városban 86 bizánci császár, 6 latin császár és 31 oszmán szultán uralkodott, pompás építészeti és egyéb kulturális örökséget hagyva maga után.
Van a városban egy fekete oszlop, amit többször is láttam és „dohogtam“ magamban miatta, hogy azt bizony lebonthatnák, hisz igen rontja a város képét. Csak utána tudtam meg, hogy az elégett oszlop-ot még I.Konstantin császár emeltette 325-ben az egykori római Forum közepére. Most csak egy 35 méter magas üszkös csonk, de valamikor 57 méter volt s tetején közel nyolc évszázadon át a császár bronzszobra állt. Amint ledölt, egy arany kereszttel helyettesítették. Az idők során sokat javították s erősítgették vaspántokkal a város eme egyik legrégebbi műemlékét. A legenda szerint a császár az oszlop talapzatába értékes ereklyéket rejtett el. Igy Athéné, a bölcsesség, tudomány és kultúra istennőjének szobrát, valamint azt a sziklát, amelyből Mózes a vizet fakasztotta, továbbá annak a kenyérnek a maradékait, amellyel Jézus megvendégelte a tömeget.
Isztambul 1600 évig volt a római, bizánci és oszmán világbirodalmak fővárosa. Bár most Ankara a főváros, továbbra is Törökország, szellemi, művelődési, turisztikai, gazdasági és ipari centruma maradt. Jelenleg 14-16 millióra becsülik lakosságát, évente pedig félmillió /!/ szerencsét próbáló bevándorlóval számolnak. Akiket vonz az a szólásmondás, hogy „Isztambulban még a pflaszter is aranyból van“. A városbaözönlést senki és semmi nem tudja megállitani. 30 etnikai csoport él egymás mellett, a törökök után legnagyobb számban görögök, örmények, zsidók.
(Folytatás a Hozzászólásokban)
Hozzászólások