D. Nagy Éva: Élet és halál
„Ha menekül, kétségbeesett és veszélyben van az ember, megtanul hinni a csodában. Különben nem élné túl, amit túl kell élnie.“ (Erich Maria Remarque)
Ez is egy sokk, de ez másmilyen, mint amiről már írtam. Az „csak“ egy csalódás, egy partner ( időleges) elvesztésének, hiányának a sokkja volt, ez most élet és halál kérdése.
Arról a sokkhatásról szól, amikor valakivel egy súlyos, talán halálos betegség diagnózisát közlik. Itt nincs kompromisszumkötési lehetőség, itt egy élet-halál harc veszi kezdetét.
Van olyan, hogy az egész egyik pillanatról a másikra történik. Kicsit fáradtabb, kedvetlenebb az ember, de azért még úgy érzi /hiszi, hogy egészséges és aztán mégis kiderül, hogy egy borzasztó kór fészkelte be magát a testébe, amitöl nagyon nehéz, esetleg lehetetlen megszabadulni. Megkezdődik a kezelés, az ember egyre rosszabbul, betegebben érzi magát, halálfélelem gyötri. Sokszor már nem is tudja, hogy egy újabb „tünet“-e, vagy a kezelés mellékhatása, avagy csak a kétségbeesett „lélek“ rossz játéka , amit tapasztal. Már bánja, hogy egyáltalán orvoshoz ment. Arra gondol, hogy talán még valameddig viszonylag jól élhetett volna és aztán még viszonylag egészségesen meghal….És most itt áll, árnyéka valamikori önmagának, a tükörbe se szeret nézni, semmi nem megy már… Most érti meg, mi a különbség az Élet és a vegetálás között…
Feladni vagy felvenni a harcot?
Mi a félelmetesebb , kegyetlenebb, fájdalmasabb a halál vagy a hozzávezető út?
Mi erősebb a remény vagy a kétségbeesés?
Felemészti a kór, megölik a drasztikus kezelések vagy sikerül legyőzni az alattomos gyilkosokat?
Ez most egy olyan élet-halál harc, ami a szervezetben és a lélekben is lejátszódik.
Ki/ mi győz? Ki/ mi lesz a vesztes?
Nagyon mélyen magába kell nézzen ilyenkor az ember. A fontos és lényegtelen dolgok közötti különbség nyílvánvalóvá válik. Az örömet okozó és a fárasztó, energiát rabló dolgok közötti is. Èrzi, hogy most már nics idő hiábavalóságokra. Most minden benne rejlő energiára szüksége van a Küzdelemhez, ami most nem az anyagiakért folyik, nem egy jobb autó, szebb lakás, divatosabb holmi megszerzése, nem a karrier a tét, hanem a Túlélés. Már látja, hogy tényleg semmi más nem számít csak az Egészség. Csak ez, az Èlet lesz az egyedüli, ami fontos számára.
Sikerül-e csak erre koncentrálnia? Sikerül minden, a legkisebb sejtekben rejlő energiát is mozgósítani? Sikerül-e olyan könnyűvé és szabaddá válnia, hogy semmi, de semmi se vonja el a gyógyulástól?
Nagyon nehéz, még ezt is nagyon nehéz elérni….mert valamiből élni kell, mert azt tanulta, hogy tekintettel kell lenni másokra, – és most nagyobb szüksége van, mint bármikor a segítségre, nem űzheti el önzőnek tünő magatartásával a még segíteni készeket…
A “mi lesz, ha…?” kérdések is gyötrik.
A feladást, a könnyebb megoldást sugalló „ördög“ is megjelenik.
A gondolat, a lélek ereje ami legjobban segíthet a harcban. A hit és a szeretet. Hit Istenben, a Csodában és az élet szeretete, az önmaga iránti szeretete, a jó barátoktól kapott szeretet.
Fájdalmas amikor az ember rájön, hogy mennyi értéktelen, tárgy, ember veszi körül, de szükség van a „tisztítótűzre“. A „salak“ csak elnehezít, a mélybe húz, és most „szárnyalni“ kell, kirepülni a halálos kór béklyójából! De a fájdalmas tapasztalatok mellett megélheti a csodákat, amikre eddig nem is figyelt, mert természetesnek vette őket, meglátja a kis csodákat is, amiket a Nagy csodára várva észre sem vett. Megérti, hogy az hogy él, már maga egy Csoda.
Sorra veszi amiket elmulasztott, felsorolja magának mindazt amit még feltétlen megvalósít, ha még Időt kap rá a Fennvalótól. Megfogadja, hogy csak az igazán fontos dolgokra fog koncentrálni, megfogadja, hogy csak arra fordít időt, ami tartalommal és örömmel tölti meg a napjait és nem pazarolja sem az oly drágává vált időt sem önmagát hiába.
Ha a küzdelme sikeres volt és meggyógyult, vagy legalábbis időt nyert, mi marad meg ezekből a fogadkozásokból, meddig sikerül olyan tudatosan élnie, ahogy azt a betegágyán eltervezte? Akkor minden olyan tiszta és egyszerű volt, mint az 1×1 és a fontos és nem fontos között olyan egyértelműek voltak a határvonalak…
Jó lenne, ha sikerülne mindaz, amit megfogadott magának, de a hétköznapok néha (újra) „átgyalogolnak“ rajta…
Egy biztos: sokkal tudatosabban él, jobban figyel, vigyáz magára, az igazi értékekre. Könnyebben tud nemet mondani, ugyanakkor az Élet-igenlése is erősebb. Nem halogat annyit, csak nagyon keveset használja a “majd” szót, helyette többször az “akarom”-at.
Valahol nyugodtabb, bölcsebb lett, nem engedi magát annyit „heccelni“, mert pontosan tudja, hogy mi és ki mennyit ér, önmagát is beleértve.
….. és ha elveszti, ha feladja a Küzdelmet?
Akkor talán megváltásként jön el a Halál és úgy érzi, hogy a sok harc után végre megpihen.
Vagy ha mégsem tud beletörődni….. erről inkább nem akarok írni…..
Hozzászólások