Együtt

 

 

 

 

 

 

 

 

Anna küldte az alábbi anyagot:

Benedek Elek és párja

Ilyen is van…..

*Benedek Elek és Fischer Mária*

A 23 éves Benedek Elek, a Budapesti Hírlap újságírója volt, amikor
1882 egy őszi délutánján főnökével, Rákosi Jenővel betértek szivarért
egy Rókus kórház melletti trafikba. Egy aznapi újságcikkről
beszélgettek, amikor a trafikosné sarokban ülő lánya beleszólt a
társalgásba. Vitába szállt a nagy hírű főszerkesztővel, amihez talán
Eleknek sem lett volna mersze. A magas, jóképű fiatalember annyira
rácsodálkozott az éles eszű lányra, hogy elfelejtett fizetni a szivarokért. Másnap egy ibolyacsokor kíséretében
vitte el a tartozást, s innentől kezdve mindennap visszajárt a boltba,
hogy találkozzon a 19 éves Fischer Máriával. Az elszegényedett székely
nemesi család fia és a félárva, vallásos zsidó lány szerelmét sokan
értetlenkedve nézték. Ők nem értették, mi lenne a baj. Elek másfél év
udvarlás után belépett a trafikba és a lány elé állt:

“Kisasszony, gyönyörű álmot láttam. Virágos almafa tövében
szenderegtem, s maga égőpiros rózsát ejtett a mellemre… Igazat
jelent-e az álmom?”

“Igazat” – hangzott a felelet. 1884-ben összeházasodtak, és 45 évig el
sem váltak egymástól.

Bár Elek elismert újságíró lett, s egy ciklus erejéig országgyűlési
képviselő is, szerényen éltek Reáltanoda utcai lakásukban. Elek nem
becsülte sokra a pénzt, így megtartani sem tudta.

A család motorja Mária volt, a hat gyerek mellett férje ügyeit is
kézben tartotta. Elek sokat dolgozott, ma már csak meseíróként tartják
számon, pedig kemény hangú közéleti publicista és a szociális
igazságtalanságra érzékeny regényíró is volt. Regényeiből kitűnik,
hogy egyszerre hitt a nők egyenjogúságában és az életen át tartó
szerelemben.

Szülőföldjén, Kisbaconban felépítette álmai házát, a tornác felett ma
is ott a felirat: Mari. Neki építette. Nem szerettek külön lenni. Ha
Eleknek mégis utaznia kellett, minden nap levelet írt feleségének,
Mária pedig minden nap válaszolt. Elek tudatosan fordult a
gyermekirodalom felé, ezt politikai állásfoglalásnak is tekintette. A
századfordulón már Elek apónak hívta mindenki, egyik gyerekújságot
adta ki a másik után.

A világháború alatt János fiuk megbetegedett, így Mária Kisbaconba
költözött Pestről, hogy ápolhassa. A pesti zsidó lányból igazi székely
asszony lett, a falu befogadta. Amikor 1920-ban János meghalt, Elek is
döntött: végleg hazatért. A fiatal erdélyi írók kérésére újra
visszatért az irodalmi közéletbe is, lapokat szerkesztett.

1929. augusztus 17-én éppen az írók feladatáról írt, amikor agyvérzést
kapott. Utolsó három leírt szava ez volt: “fő, hogy dolgozzanak.”
Leesett a székről, többé nem tért magához. A család tudta, hogy
hamarosan vége. Mária megfogta a férje kezét, majd hirtelen felállt és
kiment a házból. Néhány perc múlva visszatért, leült az ágy mellé.

“Édeseim” – mondta nyugodtan a gyermekeinek – “azt hiszem, most
kifogytok belőlünk”.

Rátámadtak. “Te valamit bevettél! Gyorsan hánytatót!”.

Összeszorította a fogait, nem vett be semmit a 9 Veronál után.
Megértették végül, hogy így akarták, s fordítva Elek is így tett
volna. Elbúcsúzott a gyerekeitől, nem sokkal ezután elveszítette az
eszméletét, és egy nappal később ő is meghalt. Egyszerre temették
őket, ott volt az egész falu és sok író-barát.

Benedek Eleket a halálba is követte a felesége: együtt temették el
őket. Elek apó sírfelirata az Újszövetséget idézi: ” Jézus tanítványa
voltam, / Gyermekekhez lehajoltam, / A szívemhez felemeltem, /
Szeretetre úgy neveltem.”

Felesége, Fischer Mária zsidó származású asszony, akit életre szóló
szerelem kötött férjéhez, beváltotta ígéretét: “Sem élve, sem halva
nem hagyjuk el egymást”. Az ő sírfelirata az Ószövetségből, Ruth
könyvéből való: “Oda megyek, ahová te mégy.”

Szép, paraszti temetése volt az egykori nemes úrfinak és a zsidó
polgárlánynak, akik nem tudtak elválni egymástól.

*

Most készült el legutóbbi blogkötetünk, a Sződligeti randevú pdf változata, ami itt hívható le s tekinthető meg a könyv tartalma:
https://piroska.jimdo.com/könyvek