…elmegyünk. Aztán azok is elmennek, akik minket gyászolnak. S akik őket, azok is. Az élet kegyetlenül forog tovább, és hajszol bele minket felesleges tettekbe, bosszankodásokba, apró, hétköznapi idegeskedésekbe. Görcsölünk olyan dolgokon, amik nem is számítanak, sem most, sem később. Harácsolunk, rohanunk, sajnáljuk az időnket, s nem éljük meg a pillanatainkat. Amikor aztán évek múlva visszatekintünk azokra a bizonyos pillanatokra, akkor látjuk: akár boldogok is lehettünk volna, ha észrevesszük az igazi fontosságot.

De az ember már csak ilyen. Vak, és balga, s nagyon gyarló, és mint ilyen, rettentően önző. A szeretteit is akkor bánja, siratja, ha már nincsenek. Addig sokat nem pazarol rá, se energiát, se időt, s főképp nem szeretetet. Mindig kap kifogást: nem érek rá, nem fontos, majd legközelebb, és a többi csalárd, olykor félig igaz kibúvók. “De azért szeretlek”, – hangzik sűrűn a mondat, amiben benne van mindjárt a mentegetőzés is “De azért szeretlek…, csak most éppen fodrázhoz rohanok, munkamegbeszélésem van, muszáj valakinek levelet küldjek, el kell intéznem még valamit, meg kell vegyem a kabátot, s mindez azért, mert önző vagyok, s előbb elintézek magamnak mindent, aztán rád fordítom a figyelmem, hiszen milyen jó lesz NEKEM, amikor te hálásan fogadod a szeretetem. Légy hát megértő.”

Pedig egyszer elmegyünk mi is. Pedig egyszer ők is, elmennek. És akkor már hiába minden. Hiába a néma sikoly, hogy : “Tényleg szeretlek! Gyere vissza, csak annyira, hogy halljad, elhidd, megérezd, hogy szeretlek!” Hiába…nem jön, nem jöhet vissza. Úgy próbáljunk hát élni, hogy ne fájjon annyira a vesztesség. Hogy ne kínozzon a lelkiismeret, amiért nem és nem, makacsul nem szakítottunk időt rá, rájuk. Hogy ne kelljen igazolásokat találni, mit miért nem tettünk meg. Elcsendesedett lélekkel emlékezem én is a szeretteimre. Egy részükre nem volt alkalmam időt, szeretetet áldozni, más részükre meg már felnőttként, kifogásokkal élve, önző bolond módjára nem szakítottam…  mert fontosabb dolgaim voltak. Nyugodjatok békében, és bocsássátok meg a tőletek ellopott időt… Pedig tényleg szeretlek benneteket.