Egyedül

Péter önállósodik. Mikor először jelentette be, hogy egyedül meg tornáról az apjához, a szívemhez kaptam. Igyekeztem nem betojni, vagy legalábbis leplezni, hogy milyen vad forgatókönyvek mennek a fejemben. Négy átjáró, számtalan útkereszteződés, 7 perc rollerrel. Tudtam, ismeri az utat, jól tájékozódik. Inkább attól tartottam, hogy elbámészkodik, és sutty, nem jó irányba indul valamelyik útkereszteződésnél. S akkor aztán annyi, mert se románul, se magyarul nem fogják megérteni, mit akar. Karjára írtam a telefonszámom. Lelkére kötöttem, ha nem tudja, hol van, mutassa meg egy bácsinak vagy néninek.

Nem tévedt el, de amíg megérkezett az apjához örökkévalóságnak tűnt. Csillogó szemekkel zsebelte be a dicséreteket. Azóta már másodszor.