A fiúk úszni mentek. Borcsa ült az ágyszélén, motyogott magában Péterről, s az úszásról. Elhallgatott. Csend perceken át. Tudtam, hogy ha Borcsa nem beszél, akkor nagy a baj. Lázas volt, köhögött. Mesét olvastam, csukott szemmel hallgatta.
Mire a fiúk megjöttek, Borcsa már szundizott. Ki-ki kukucskált, annyi ereje még volt, hogy a lábával az ágy mellett üldögélő Péter fejét rugdossa.
Péter farkaséhes volt. Válogatás nélkül gyúrta be a falatokat. Én repkedtem a boldogságtól, juhé, eszik a fiú. Az apja örömét némileg beárnyékolta a fiú étkezési stílusa (evőeszközhasználat mellőzése, tányér kinyalása) valamint az ezzel járó maszatos ábrázat.
Borcsa már rég aludt, Péter szeme is lecsukódott volna, ha hagyta volna. Ehelyett azt skandálta: Péter nem álmos. Elbúcsúztunk, lefeküdtünk. Péter a nappaliban őrjöngött. Tiltakozott a szülei fáradtsága ellen. Becsoszogott az ágyunkba. Inkább félálomban mint ébren továbbra is azt mondogatta: Péter nem álmos. Álomport szórtam a szemére. Még jobban kiakadt. Apa meseolvasást, játékot javasolt. De a fiú erejéből csak tiltakozásra futotta. Egyszer csak két ásítás között, megszólal: Péter álmos. Zokszó nélkül baktatott be a szobájába, s aludt reggelig.
Hozzászólások