Kedélyesen vacsoráztunk. Hirtelen ötlettől vezérelve, Borcsának is töltöttem egy bögre aludttejet. Ekkor jelentette be, hogy elköltözik. Soha nem értjük meg őt, mert ő nem kért aludttejet, csak megemlítette, hogy szereti. A városba megy, tömbházban fog lakni, s nem fogunk hiányozni neki. Soha-soha. Ne szóljunk hozzá, mert ő most szomorú, esetleg Apa tudná megvigasztalni. Apa nincs itthon, nem is fogja hazavárni, most rögtön megy csomagolni.
Egy darabig szöszölt a szobájában, majd hangos köszönéssel kiviharzott a házból. Mi tovább vacsoráztunk. Péter a nappaliban tett-vett. Nemsokára visszajött, s megkérte Pétert szóljon már nekünk, hogy elköltözött Amerikába. Ajtóbecsapás. Ki. Pétert nem hatotta meg a dráma. Játszott tovább. Néhány perc múlva ismét beviharzott, s nyomatékosan kérte Pétert, ismertesse a felnőttekkel a helyzetet. Péter megtette.
Borcsa mezítláb baktatott a kavicsos úton. Nem kíván elbúcsúzni senkitől, s nem fogunk hiányozni neki egy percig sem. István szomszéd megneszelte a dolgot, s szomorúan átkiáltott:
– Ne menj el, Borcsa! Ne menj eeeeeeeeeeeel!
A leányt meglepte a szomszéd váratlan felbukkanása, elmosolyodott, s nem ment el.
Hozzászólások