Délutánok

Nyár lett. Egyből. Tombolnak a kertben a tavaszi virágok, bokrok, füvek és fák. Repesztik a madarak. Nem is ebédelünk bent.
Ovi után biciklizés, majd úszni vonul a család (ez a jól bevált receptem a Főzzek, rendet rakjak vagy kertészkedjek? problémára). Borcsa a hosszú tél után félve csobban a medencében. Örül, hogy nem felejtette el a tudományt. Péter rutinosan kezdi róni, de hamar megunja. Apa felcsap cápának, jó hangosan üldözi őket. Én vagyok a vár, aki eljut hozzám, megmenekült.

A hajszárítás még mindig nem móka.

*

Később érkezem. Ahogy ballagok fel a dombon a szél sírásfoszlányokat hoz a fülembe. Innen tudom, hogy meccs van otthon. Messziről látom a fiú könnyáztatta arcát. Vonul fel a szomszédba ebédelni. Kiharcolta. Mostanában megint fénnyel táplálkozik, úgyhogy nem bánjuk. Mindegy hol, csak egyen.

Hármasban ebédelünk, Borcsa ontja magából a sztorikat a délelőtti ovis játszóházazásról: Volt egy román kisfiú, csak annyit tudott magyarul, hogy ijjá, ijjá. 😀

Paradicsomot palántálok, mikor Peti hazaér. Megkérdezi, mi a helyzet? Mondom, eldiskurálunk. Megszerzi a szomszédok tollasütőit. Próbálkozunk. Kb. egyszinten vagyunk ezért inkább az apjával játszik.